Technikatörténeti szemle 1-2. (1963)

Hajnal István: A gépkorszak kialakulása

daságtörténet. Eberstadt még kevéssé illeszti be a kérdést a nyugati hűbéri társadalom általános dinamikájába s ezért a földesúri kézművestelepülést túlságosan a két szélsőség, a szolgai dolgoztatás és a teljesen szabad munka szempontjából vizsgálja. - Egyébként a középkori munka és munkaszervezet történeti feldolgozása is addig inkább csak a részletkutatásokban hozott értékes új eredményeket, a fejlődés alapvető magyarázata nélkül. E. Levasseur közismert nagy munkája (Histoire des classes ouvrières et de 1* industrie en France, 1900. ) inkább csak használható adatcsoportosítás. P. Boissonade: (Le travail dans 1' Europe chrétienne au moyen-âge, 1930. ) megoldásai közhely-szerűek. Eberstadt id. munkáján kívül: G. Fagniez: L' industrie et les classes industrielles a Paris au XIII. siècle, 1877. és Documents relatifs à 1' histoire de l'industrie ... de la France. 2 köt. 1898-1901. Hangsúlyoznunk keU, itt, hogy az ipari specializálódás kétségtelenül még részletesebb és koraibb az itáliai városokban, s különösen a textiliparban. Ld. pl. A. Doren: Das Florentiner Zunftwesen. 1908. - R. Davidsohn: Die Frühzeit der Florentinischen Kultur, 1925-26. Azonban ezt az itáliai fejlődést az északi, hűbéri fejlődéssel összefüggésben kell látnunk, Északon súlyosabb, Itáliában sietősebb, finomabb hivatástagozódással. A XIII-XIV. században a firenzei textilipar már a gyártás-fázisok finom, racionális szerkezete, kapitalista vállalkozás keretében, az önálló kézművesség nagymérvű elmosódásával. A koraközépkorban megállapítható s felsorolt technikai újítások adatai kétségtelenül az Alpokon-inneni hűbéries társadalmak termékenységére mutatnak, mintahogyan a kései középkortól már kétségtelenül e területek vezetnek az európai iparifejlődésben. A hivatás-specializálódás és a mechanikus specializálódás két különböző, egymással ellentétes értelmű jelenség. A társadalomtudományi irodalom használja ugyan e fogalmi megkülönböztetést, de kevéssé foglalkozik konkrét szerkezeti különbségükkel. Például említem K. Dunkmann művét, (Soziologie der Arbeit, 1933.) amely alig ad többet filozófiai meghatározásoknál. A szokásról mint az egyik alapvető társadalomképző módszerről tudtommal eddig nincsenek összefoglaló rendszeres vizsgálatok. Modern szemmel megrögzöttséget látunk benne, a primitív 'népekre jellemzőt, egészen a babonáig, a mágiáig. Ezzel szemben legyen szabad hivatkoznom pl. G. Smets fejtegetéseire (Primitifs et civilisés. Acad. R. de Belgique, Bulletin de la classe des lettres, 5 sériet. XXXI. 138 p.) amelyek a szokásokat a modem kutatások alapján értelmes társadalmi funkcióikban mutatják be s viszont utalnak a modern élet öntudatlan, gyakran borzalmas következményekkel járó, mágikus erejű szokásaira. Úgy hiszem, a szokás fogalmi meghatározásában van a hiba. Szokás az, amit megszoktam, magamévá tettem, minden oldaláról megtapasztalva, egész életemnek megfelelően alakítva. A szokást minden embernek s nemzedéknek újra meg kell szoknia, ha ezt nem teheti, hanem vakon el kell fogadnia, nem a szokás működik, hanem a kényszer, valamiféle módon. A primitív népek nem szokás-társadalmak; közelről nézve társadalom-struktúrájukat, úgy találjuk, hogy a szokás inkább csak menedék az ismeretlen veszélyekkel szemben, vagy ridegen kiképződött uralmi érdekcsoportok kényszere alatt; egyébként pillanatról-pillanatra érvényesül a mindennapi életben az eleven ösztönösség. A szokás szabad kitárulása minenki számára: állandó súlyos társadalmi építkezés. A középkort illetőleg ma már szinte egybehangzók erről a vélemények. M. Bloc h szerint a szokásjog, amely pedig minden változást rosszal, nemhogy távol állott a mozdulatlanságtól, hanem ténylegesen egyike volt a legplasztikusabbaknak, amit valaha is megélt az emberiség. (I.a société féodale. /L' évolution de 1' humanité, 34 k. 1939. /) Munkája szól a