Tóth Endre: Az élet villamos készülékei. Séta az Országos Műszaki Múzeum gyengeáramú- és erősáramú gyűjteményében (Tárlatvezető füzetek 2. Budapest, 2008)

kódot gyakorlott távírászok tették át normál írásra, ti. a táviratot csak így lehetett elolvasni. A Morse-készüléket a technika fejlődésével az ún. géptávírók váltották fel 1928-tól, amelyek már nem kódokat, hanem betűket, számokat és különféle írásjeleket tudtak közvetlenül továbbítani. A világon a legnagyobb számban az ún. aszinkron távírók terjedtek el, ezek közül is talán a legismertebbek az Ericsson és a Siemens géptávírók. Az információt lyukszalagra rögzítették, az ún. nemzetközi ötös kódban, ami hamarosan világszerte elterjedt, és szabványként fogadták el. A táviratozással egy időben indult meg a kutatás a vezetéken való hang-továbbításra. Az első használható készüléket Alexander Graham Bell (1847-1922) készítette (86.91.1.1-2.) 1875-ben. A készülékben egy acél membránra kellett rábeszélni, ami a beszéd keltette rezgéseknek megfelelően a hozzá illesztett elektromágnesben áramot indukált, amelyet egy ugyanolyan készülékhez vezettek. Ennek elektromos tekercsét az áram a beszéd rezgéseinek megfelelően átmágnesezte, ez azután megrezegtette a membránt, ami a beszédet visszaadta. A képtávíró kézzel írt vagy nyomtatott szövegeket, rajzokat,