Kovács Győző: 100 éve született Neumann János (Technikatörténeti monográfiák 1. Országos Műszaki Múzeum, Budapest, 2003)

Jánosi Marcell

Adva van egy kiváló gépészmérnök konstruktőr, egy önmagával és természetesen a körülötte lévő világgal is örökké elégedetlen ember, aki tele van ötletekkel és mindennél jobb, korszerűbb eszközöket akar fejleszteni. Nem esik hasra a külföldi konstrukcióktól, egészen biztos benne, hogy azoknál is tökéletesebbeket tud létrehozni. Az ember azt hinné, hogy ez az ember sikerre született, semmi sem állhat útjába, hogy kiemelkedően nagyot alkotó szakember legyen. A szakma példaképe. Azután kiderül, hogy a szocializmusban minden másként van, mint azt logikusan gondolni lehetne. Az értékeket nem tudásban, hanem kapcsolatokban mérik, ez az ember még talán sikeres is lehetne, ha feladná az elveit, megalázkodna és elfogadná mindazoknak a véleményét, akiknek a véleményére megalkuvás lenne hallgatnia. JÁNOSI MARCELL „Hát ilyen gazdagok vagyunk!" - azt hiszem, sokan felsóhajtanak majd, ha történet befejezéséhez érnek, amikor megismerik, hogyan alakult a sorsa egy nagyon tehetséges hazai feltalálónak, aki a hatalom karmaiba került, ahonnan csak a gerincének a meghajlása árán tudott volna szabadulni. Amikor a gerincét meg akarta hajlítani, akkor megroppant. Szándékosan nem írtam elmúlt rezsimet, mert hasonló volt a sorsa a más társadalmi körülmények között élt tehetséges, öntörvényű embereknek is, például Archimedesnek, akit - mert körei rajzolgatása közben - „Noli turbare circulos meos!", azaz „Ne zavard köreimet!" szólt rá a Szürakúzát elfoglaló, a házába betörő római katonára, aki beletaposott a rajzaiba - egyszerűen leszúrtak. Említhetném Giordano Brunot is, aki nem átallotta, a katolikus egyház tilalma ellenére a kopernikuszi, Nap-centrikus világképet propagálni, amiért - az akkori hatalomtól - meg is kapta „méltó" büntetését: 1600-ban - 52 éves korában - máglyán elégették.