Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)

A 18. századról - Oker László: Britek úti tapasztalatai Magyarországon a delizsánszok korában

OLTER LÁSZLÓ Britek úti tapasztalatai Magyarországon a delizsánszok korában (1792-1815) Az angol gentry számára a tizennyolcadik században a „finom neveltetésnek" már elengedhetetlen feltétele volt, hogy az ifjak néhány hónapot a kontinensen töltsenek. A szegényebbek csupán a két Németalföldig (Belgium, Hollandia) és Franciaországig jutottak, a tehetősebbek vagy vállalkozó szellemûbbek Itáliáig és Svájcig. Ritkán merészkedtek a német területeken túl, mert Közép-Európa egyszerűen nem volt elég érdekes a számukra. Az utazók a természeti szépségeket és az antikvitás emlékeit keresték. Minthogy ezeket nagy bőségben lelhették fel Itáliában, elsődleges úti céljuk is ez az ország volt. Pompeii felfedezése a század közepén nagyban hozzájárult az utazni vágyók lelkesedéséhez. Az európai "Grand Tour" ebben a korban nyerte el végső formáját: Párizson, Torinón, Firenzén, Rómán, Nápolyon, Velencén és Bécsen keresztül vezetett a Rajna-vidékre és a két Németalföldre.

1 Bár Magyarország „alig egy ugrásra" volt Bécstől, az utazók többnyire elkerülték. Az ország természeti nevezetességei nem voltak széles körben ismertek, római emlékei javarészt a föld alatt pihentek, vagy alig felismerhető romok voltak. Nem kelhettek versenyre DélFranciaország vagy Itália hasonló maradványaival. Mi több, az országot a török megszállás és százhetven év háborúskodás után lepusztult, érdektelen területnek vélték, ahol az utazó a nyakát, de legalábbis az erszényét kockáztatja. ,^4zt mondták nekem, örülhetek, ha egyáltalán élve visszatérek " riogatták Robert Townsont Bécsben még 1793-ban is.

2 Mégis számos francia, német, skót, olasz és angol utazó kereste fel az országot a tizenhetedik század végétől. Sokan közülük a kor szokásának megfelelően könyv alakban is megjelentették tapasztalataikat, mint például az idézett Robert Townson. A magyar történetírás mindig is tisztában volt az útleírások forrásértékével. A 19. század vége óta számos feldolgozás jelent meg arról, hogyan látták a hazánkba elvetődött külföldiek Magyarországot. Legújabban Gömöri György bocsátott közre számos esszét a kora újkori magyar—angol kapcsolatokról.

3 Mindezek fényében meglepő, a történészek miért nem dolgozták fel annak a négy brit utazónak a beszámolóit, akik a francia forradalom és a napóleoni háborúk zűrzavaros időszakában jártak hazánkban.

4 Természetesen megjelent néhány velük foglalkozó mű, de átfogó és összehasonlító munka egy sem.

5 Jelen előadás témája a következő négy utazó útleírásának analízise. William Hunter háromszor, 1792-ben, 1799-ben és 1800-ban járt hazánkban, Robert Townson 1793-ban, Edward Dániel Clarke 1802-ben, Richard Bright pedig 1815-ben. Az előadás egy hosszabb, összetettebb magiszteri