Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)
Gazdasági, hadügyi kérdésekről - Krámli Mihály: Az osztrák-magyar DREADNOUGHT programok
Az új típustól idegenkedő Montecuccoli döntésének köszönhetően a Monarchia elvesztette azt a lehetőséget, hogy Angliával szinte egy időben, Németországot megelőzve, dreadnought-típusú csatahajók építésébe kezdjen. Ám Montecuccoli döntésére is lehet magyarázatot találni. A hadihajók ügye ugyanis legalább annyira politikai, mint műszaki kérdés. Valószínűleg attól félt, ha kedvezőtlen pénzügyi—politikai helyzetben a jóval költségesebb dreadnoughtokkal áll elő, a már amúgy is késésben lévő csatahajó-program legjobb esetben is — további késedelmet szenvedhet. A három hajó — a RADETZKY-osztály tagjai - 1907 és 1911 között épültek meg. Bár e hajók nem voltak igazi dreadnoughtok, komoly fenyegetést jelentettek Olaszország számára, amely nem tudott hasonló méretű és tűzerejű hajókat szembeállítani velük. Épp a RADETZKY-osztály volt az, amely felgyorsította az olasz dreadnought-programot. Az olaszok 1909-ben megkezdték első csatahajójuk, a 19 000 tonnás, 12 db 30,5 cm-es ágyúval felszerelt DANTE ALIGHIERI építését. Bár a RADETZKY-osztály építése 1907-ben megkezdődött, világos volt, hogy a flotta további modernizációjára égető szükség van. A haditengerészet vezetése tisztában volt vele, a továbbiakban a Monarchiának is dreadnoughtokat kell építenie. Montecuccoli már 1906 júliusában az osztrák delegáció előtt kijelentette, a jövőben 20 000 tonnás csatahajókat kell építeni, mert csak így lehet lépést tartani a nemzetközi fejlődéssel. 1906 novemberében titkára Koudelka korvettkapitány útján a magyar kormány álláspontját puhatolta ki. A magyar válasz így hangzott: csak abban az esetben járulnak hozzá a költségekhez, ha az egyik csatahajó magyar gyárban épül. Az új csatahajóosztály számára a terep politikai előkészítése 1908 elején kezdődött meg. Montecuccoli februárban 30 oldalas emlékiratban fordult az uralkodóhoz, illetve a két kormányhoz, 18—19 000 tonnás csatahajók építését sürgetve. Ennek szükségességét elsősorban az olasz fenyegetéssel indokolta. Az új csatahajóosztályról az első megbeszélést 1908 májusában tartották, Montecuccoli elnökletével. A résztvevők mindannyian egyetértettek abban, hogy dreadnought-típusú csatahajót kell építeni, de a különböző részletkérdésekben vita bontakozott ki. Végül a haditengerészeti műszaki bizottság 1908 júliusában tervpályázatot írt ki haditengerészeti mérnökök számára, maximálisan 20 000 tonnás vízkiszorítással. A haditengerészet történetében ez volt az első eset, hogy csatahajóra tervpályázatot írtak ki, ez korábban csak a torpedónaszádok esetében volt gyakorlat. 1908 novemberében az osztrák Stabilimento Tecnico Triestino és a magyar Danubius hajógyárat is felkérte a haditengerészet a pályázatban való részvételre. A Stabibmento, ahol az 1907-ben nyugalomba vonult Popper tanácsadóként dolgozott, elfogadta a felkérést. A Danubius azonban nemet mondott, arra hivatkozva, hogy ekkora feladatra még nincsen felkészülve. A Monarchia dreadnought-tervei az antant országokban, elsősorban a tengeri hatalmára kényes Angliában heves reakciókat váltottak ki. Angliában az 1909-es év folyamán az osztrák—magyar dreadnoughtok ügye állandó témát jelentett. Nyáron már attól tartottak, hogy az olasz hajókkal együtt Angliának néhány éven belül akár 16—18 ellenséges dreadnoughttal kell számolnia a Földközi-tengeren. A pánik az ősz folyamán azonban lassan lecsendesedett, amikor világossá vált, hogy pénzügyi problémák miatt az osztrák—magyar program késedelmet szenved. Az első előtervet a műszaki bizottság készítette el 1909 februárjára. Egy hónappal később a Stabilimento is jelentkezett, a Popper által készített hét különféle előterwel.
