Frisnyák Zsuzsa szerk.: Királyi vonatok, udvari utazások (Budapest, 1994)

I. Tanulmányok - Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: A Habsburg-ház úti hintói

Kócziánné dr.Szentpéteri Erzsébet A Habsburg-ház úti hintái A hintón való utazás az európai uralkodóházakban a XVI. században kezdett elterjedni. A "grand carosse"-k ekkor még elsősorban a főúri pompa díszes és nélkülözhetetlen kellékei. A XVII-XVIII. század technikai újításai teszik lehetővé a hosszabb utazásokra is alkalmas és kényelmes úti járművek kialakítását, amelyek a vasút és a gépkocsi elterjedéséig megőrzik jelentőségüket. (Sőt még tovább is! Ferenc Józsefről köztudott volt, hogy nem szeretett autóba ülni, ezért szokásos napi útjait is hintón tette meg.) A Habsburg-ház fennmaradt fogatolt járműveit a Wagenburg ( a Kunsthistorisches Museum schönbrunni kastélyában lévő történelmi kocsigyüjteménye) őrzi. A legrégebbi példányok a XVIII. század elején készültek. A Habsburgok majdnem valamennyi nemzedékének találhatók itt hintói, szánjai, gyaloghintói, többségük közvetlenül kapcsolódik egy-egy személyiséghez vagy történelmi eseményhez. Ilyen például az 1825 és 1830 között készített udvari utazó kocsi -típusa az un. dormense, azaz alvásra is berendezett jármű, - amelynek sötétzöld lakkozásán, az ajtók bronzarany címerein és koronáin, a művészien kidolgozott ajtó és kapaszkodó fogantyúkon, végül a zöld belső selyem kárpitozáson és aranyszövésű paszományokon rögtön felismerni a császári kocsit, amelyet elsősorban I.Ferenc használt birodalom szemléző utazásain. Ferenc császár egész életében szívesen utazott az osztrák örökös tartományokban, de meglátogatta Magyarországot is. (Az 1768-ban Firenzében született főherceg Il.Józsefhél nevelkedett és tőle vette át a gyakori utazás szokását.) A bécsi kongresszus után több mint 120 hosszabb-rövidebb utat tett, s a kor szokását követve saját útinaplót is vezetett. Ebből, valamint a főudvarmesteri hivatal aktáiból ismertek a császári utazások főbb adatai, az utazások körülményei. A császár és a császárné egy-egy hosszabb utazáshoz mintegy 20 kocsival és 100 lóval indult el, az udvartartás (kabinet, kancellár, szárnysegéd és udvari káplán, házi- és seborvos) mellett a cselédség, az írnokok, a könyvelők, a pénztárnokok és a futárok vettek részt a menetben. Néhányan egynapi járásra előre utaztak, míg az útiszámlavezető a menet végén, a pihenőhelyeken fizette a kocsi és a javítási pénzeket, valamint az italpénzeket. A többiek együtt haladtak az uralkodópárral és a kabinet igazgató kocsijában a folyó kormányügyek aktái is rendre elkészültek. A bécsi udvari kocsiszín 1848-tól számolta fel nagy utazókocsi parkját, a császári pár útihintóját azonban csak 1885-ben adta át a híres bécsi Lohner kocsigyárnak, ahol szétbontás helyett a kegyeletteljes megőrzést választották. Tőlük került vissza a hintó 1916-ban a Wagenburgba. A hosszabb távú utazásokra a vasút előnyei kétségtelenek voltak, a pompás udvari személykocsik a vasúti pályákon is megjelentek. A főváros környéki kastélyokból a városi palotákba való kocsizások szokása azonban megmaradt, hasonlóan a birtokokon történő különféle célú közlekedéshez. Ferenc József egész élete folyamán sok kocsit használt. Az egyik legszebb fennmaradt ábrázoláson, amely 1855-ben készült (ismeretlen osztrák festő alkotása) Bad Ischlbe hajtatott. A hintó bőr féltetővel ellátott, világos színű -valószínűleg fonott oldalúkönnyű nyitott jármű, amelyeket rövidebb utazásokra vettek igénybe a tavaszi, nyári hónapokban a hölgyek is. Ferenc József mellett Erzsébet foglal helyet, a bakon Grünne gróf, a főistállómester ül. ő rendelte meg azt a festmény sorozatot is, amely kora legszebb udvari kocsijait ábrázolja, köztük egy un. "á la Danmont"-t tarka lovakkal fogatolva a laxenburgi kastély parkjában. Ennek a típusnak kialakítója a francia restauráció (1814-1830) idején az aumont-i herceg volt. Európa uralkodóházai, illetve a legelőkelőbb körök sétakocsikázásokra, majd ünnepi bevonulásokra vették át a négy ló által húzott, lóhátról irányított igen elegáns és címerekkel ellátott hintókat, amelyek a hétköznapi úti járművekhez legfeljebb csak szerkezeti elemeiben hasonlítottak. A naponta használt városi kocsik viszont egyre népszerűbbek lettek. A kocsiszakértők ezt a korszakot az angol divathoz hasonlítják: miként az úriemberek ha nem viseltek uniformist - a lehető legkevésbé feltűnően és kizárólag feketébe öltöztek, így csak feketére vagy sötét színűre lakkozott kocsival jártak. Ferenc József mindennapi járműve a hideg évszakokban egy sötétzöldre és feketére lakkozott "coupé" volt, amely egyszerűségével úgy feltűnt, hogy mindenki tudta ki utazik benne. (A kocsi oldalán egészen kisméretű címer jelezte a rangot, s persze a bakon libériás udvari kocsis ült.) Városi közlekedésre szolgált az az egyszerű, két lovas, un. "landaulet" is, melyben Erzsébet királyné társaságában a budapesti Nyugati pályaudvar mellett látható a császár. A "landaulet" a változékony időjáráshoz alkalmazható kocsitípusok sorába tartozik, első példányát a XVI. századig lehet visszavezetni, a "landauer"-hez, amely szintén számos átalakításon esett át, de alapvető jellegzetességét - az időjárás ellen védő le- és felcsukható kettős esővédő bőrtetőt - mindvégig megtartotta. (Az elnevezés a XVIII.századi Landau városához, valamint I.József császár nevéhez köthető.) A landauer úti járműként eljutott a polgárság rétegeihez, de díszhintóként a kocsigyártók kedvelt gyártmánya maradt még a XX.század elején is. A Wagenburgban őrzött számos udvari landauet között található egy magyar vonatkozású darab, amely ráadásul az egyes számot viseli. A feljegyzések szerint