Frisnyák Zsuzsa szerk.: Királyi vonatok, udvari utazások (Budapest, 1994)

I. Tanulmányok - Molnár Erzsébet: Udvari utazások a filmkockákon

Molnár Erzsébet Udvari utazások a filmkockákon A mozgófilm a vizuális források kevéssé kiaknázott, feltárt területe. A múlt század vége óta nyílik lehetőség arra, hogy eseményeket, vagy kitalált, előre megrendezett történeteket rögzítsenek celluloidszalagra. Az utóbbiak a játékfilmek, amelyek hihetetlen karriert futottak be és a szórakoztatóipar meghatározó elemeivé váltak. A filmek másik, a kezdetektől meglévő, ám a közönség érdeklődési körében szerényebb helyet kivívott területe a dokumentum- és híradófilm, amelyet a történettudomány nagyon jól hasznosíthat, mint forrásanyagot. A gyors, pontos, a nagyobb tömegekhez is eljutó informálás egyre inkább és egyre gyakrabban képi eszközökkel történt. A fotográfia fejlődése és a nyomdaipari technika változásai következtében már mind sűrűbben jelentek meg képek az újságokban, könyvekben, ezzel szélesebb közönséget hódítottak meg. A kép önmagában is információt jelentett, a jól megszerkesztett ábrázolás minden leírásnál hatásosabb és hitelesebb volt. A mozgófilm megjelenése még a fényképeknél is életszerűbb, hihetőbb ismereteket nyújtott, hiszen a néző szinte részese lett az eseményeknek, és bár a felvevőgép szemszögéből láthatta csak a történéseket, úgy tűnhetett számára, hogy ő is jelen van. A híradófelvételeknél, főleg a némafilm korában csak rövid feliratok igazították el a nézőket - helyszín, időpont, személyek neve, stb - , de a képsorokból mindenki pontos információt kapott. Mint minden kifejezési forma, a film is alkalmas volt a manipulálásra, noha a kezdeti időszakban még korántsem volt akkora hatalom, befolyásoló tényező, mint napjainkban. A technikai kezdetlegesség még erősen gátat szabott a nagymérvű manipulációknak, legfeljebb a késői utódok az újrafeldolgozáskor élhettek vele. A Magyar Filmarchívumban áttekintett filmek alapvetően három csoportra oszthatók: dokumentumfilmek, amelyek kizárólag Ferenc Józseffel és családjával foglalkoznak; filmhíradók, amelyek Horthy Miklóssal és néhány miniszterrel kapcsolatos esemény kapcsán készültek; valamint az utóbbi évtizedekben készült feldolgozások. A filmek kisebb része államfők, miniszterek, hercegek utazásait is megörökítette, akik szintén "királyi" módon járták a világot. A filmeket átnézve úgy tűnik a két fenti személy sokat és szívesen utazott, láthatóan a filmkamerák jelenléte egyáltalán nem zavarta őket. Valószínűleg még nem voltak tudatában annak, hogy mit jelent a kamerák révén milliókhoz eljutni, és ezért semmilyen gesztust nem tettek a nézők felé, ahogy azt ma sokszor tapasztalhatjuk a politikusoknál. Szinte soha nem fordulnak szembe a felvevővel, természetesen viselkednek, úgy, ahogy egy uralkodóhoz illik, hiszen megszokták, hogy mindig, mindenki őket figyeli. Az utazások során tehát a filmkamera már legtöbbször jelen volt, sajnos azonban a járművek, a pályaudvarok csak néhány pillanatra tűnnek fel. /A filmek alatt mindig filmrészleteket kell érteni, hiszen konkrétan az utazásról természetesen nem készült külön film./ Az utazás célja szabta meg az indulás és a fogadtatás rendjét is. Mind Ferenc József, mind pedig Horthy Miklós gyakran járt vadászni, de a filmekből eltérő protokollt figyelhetünk meg. Természetesen már vonattal utaztak, külön udvari kocsikkal. A császár általában szerény kísérettel indult, érkezését a pályaudvarra csak a vörös szőnyeg jelezte. Lényegében hétköznapi módon intézte az udvar a politikától független, magánutazásokat. Egy alkalommal komikus jelenetre is sor került, mert a császár érkezésekor még nem állt elő a lovasfogat. A rövid nadrágos Ferenc József türelmetlen mozdulatokkal vonta kérdőre a vele szemben állókat. Horthy Miklós vadászataira nagyobb kísérettel utazott, de ami lényegesebb, a fogadtatás is óriási ceremóniával járt. Sokan megjelentek a fogadására, lovasfogatok sora nyargalt végig az adott településen, és még a pusztán vagy erdőszélen is tartott a protokoll. A nagyobb fogadások, amelyek politikai jellegű utazásokhoz köthetők általában nem a pályaudvaron zajlottak, hanem a palotában, így ez is oka annak, hogy a pályaudvarokból, kocsikból csak részleteket láthatunk felvillanni. Azokat a pillanatokat kapta el a kamera, amikor a vonat beérkezik az állomásra, kinyílnak a kocsiajtók, és az érkezőket üdvözlik a vendéglátók. A legimpozánsabb képsorok azok, amikor a gőzmozdony, vontatta szerelvény előbb gyorsan, majd egyre lasabban méltóságteljesen begördül a pályaudvarra. Az egyre közeledő, és ezért egyre növekvő szerelvény, annak is a mozdonya, szinte félelmetesen hathatott az akkori nézőkre. Ez utóbbi megoldásokat főként a filmhíradóknál alkalmazták előszerettel, és elsősorban a politikai színezetű utazásoknál /pl. Horthy fiának érkezése Brazíliából, államfők, miniszterek érkezése/. A pályaudvarról még rendszerint hintóval, ritkábban autóval mentek tovább, Ferenc József azonban szinte soha nem utazott autóval, de Horthy is csak nagyon ritkán. Az uralkodó és a kormányzó az állam stabilitását, az állandóságot képviselték. Személyük a változatlan rend fenntartásának szimbóluma volt. A császárság intézménye - és ez különösen vonatkozott a Habsburgházra - a megkövesedett szokások, jól bevált formák garanciáját jelentette. Bármilyen, akár apró változtatás az uralkodóház tekintélyének romlását idézhette volna elő, és ezzel hatalma gyengülését. A császári pompa egyik megjelenési formája volt a díszhintó, amelynek felépítése kötött, díszítése önmagában is az uralkodást szimbolizálta. Lassan ment - egy uralkodó sohasem siet -, a lovak, fajtájuk és