Vágvölgyi Ádám: Junkers F-13. A Junkers repülőgépek története 1909-től 1932-ig (Budapest, 1990)

Irány: a korszerű utasrepülőgép

Irány: a korszerű utasgép A J-10 gép utas- és postarepülőgép céljára történt átépítése csak áthidaló megoldás volt. Junkers már 1910-ben elkészítette egy csupaszárny repülőgép terveit, amely lehetővé tette volna a gazdaságos áru- és utasforgalmat. A forgalmi repülőgépek megtervezésénél elsősorban a gazdaságos üzemeltetést tartotta szükségesnek, amit a csekély előállítási költség és a lehetőséghez képest kevés teljesítményszükséglet mellett nagy szállítási teljesítőképesség biztosít. Hugo Junkers 1918 novemberében tervezőirodáját forgalmi repülőgép megépítéséhez szükséges tervek elkészítésével bízta meg. Az új repülőgép konstruktőre Otto Reuter mérnök volt. (28. ábra.) Junkers ugyanis ekkor már nem vett részt a gépszerkesztésben, de a fejlesztőmunka irányításában, az új építési technika megvalósításában tevékenyen közreműködött. Otto Reuter, az iroda vezetője munkatársaival először néhány nagyrepülőgép tervét készítette el. Junkers véleménye ugyanis az volt, hogy a jövő forgalmi repülőgépének gyorsan repülő, óriás gépnek kell lennie. Az óriás repülőgéphez vezető nagyrepülőgép, a JG-1 típus megépítését el is kezdték, de a megépített szárny- és törzsszerkezet a békeszerződésben rögzített repülőgépépítési tilalom áldozatául esett. (29. ábra, XVII. o.) A gép hajtóműve négy darab dízel-motor lett volna, melynek kifejlesztésén Junkers már évek óta dolgozott. (30. ábra, XVII. o.) Most, hogy gyorsan gyakorlati eredményekhez jussanak, a J-10 kétüléses katonai felderítőgép egyes részeinek felhasználásával szerkesztették meg a J-l2 típusjelű repülőgépet, amely zárt, négyszemélyes kabint kapott volna. Azoknak a tapasztalatoknak alapján, amelyeket a forgalmi repülőgéppé átépített J-10 géppel a Deutsche Luft Reederei légiközlekedési vállalat szerzett, ezt a tervet módosították. Végül is teljesen új szerkezet mellett döntöttek. Az új gép terveinek elkészítésénél a fő célkitűzés az volt, hogy olyan prototípust dolgozzanak ki, amely a megindult utasforgalom követelményeinek meg tud felelni, a lehető leghosszabb ideig korszerű marad és a későbbi továbbfejlesztés lehetőségét is biztosítja. Az új koncepció érdekében elemezték az elmúlt évek kutatásait, felújították a rendszeres méréseket azonos fesztávú, de különböző profillal kialakított szárnyakon. Kezdettől fogva egyetértés volt abban, hogy ez az új kísérleti repülőgép szabadonhordó egyfedelű, alsószárnyú típus lesz, az eddig alkalmazott építési móddal: a hordfelületek belül könnyűfém hossztartókkal és merevítő dúcokkal, a borítás du ral u mí n i um hu 1 lá m lemezzel. A szélcsatornában végzett számos mérés és a számításokkal történt összehasonlítások után Otto Reuter mérnök vezetésével nyolc mérnök dolgozta ki a repülőgép terveit. A szerkezeti rajzok elkészítése 9000 munkaórát vett igénybe.