Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

VI. RÉSZ A m. kir. államvasutak és a többi hazai vasutak nyugdíj- nyugbér és egyéb jóléti intézményeiről

A MAGYAR VASÚTASSÁG OKNYOMOZÓ TÖRTÉNELM E 9/jo/i8. Nyd. számú illetve 3a gyűjtőszáma körözvény szerint Muck Károly pesti állomásfőnök és Standéra János főkalauz helyett, — kiket Hatvanba helyeztek át, — két új nyugdíjintézeti tagot kellett választani. A két új nyugdíj intézeti bizottsági tag Müller Róbert teherfeladási pénztárnok és Szabó Nándor vonatvezető pesti lakosok lettek. Az első 45, a másodikat ()8 szavazattal választották meg. 6390 sz. 910. VI. Körözvény mindkét vonal valamennyi közegeihez. (A nyugdíj-alap kimutatását illetőleg.) Mellékelve küldjük Önnek nyugdíj-alapunk két kimutatását, és pedig: A) a vagyoni, Bj a személyzeti létszám kimutatását. A nyugdíjalap m. évi deczember hó végéig fenmaradt és kimutatott pénzkészlete, az államtól biztosított papírokba vagy jelzálogkölcsönökbe lett befektetve és 5—8 0/0-ol jövedelmez. Felkérjük Önt, hogy az ide mellékelt kimutatásokat alárendelt szo mélyzetének alaposan megmagyarázza, s ezen körözvény tudomásul vételét nevük aláírásával kizonyíttassa. Pesten, 1871 .évi május hó 18-án. Az igazgatóság: Horváth. 7530 sz. 230. X. Körözvény az igazgatóság valamennyi ügyosztályához, és a vonalak mindannyi állo­másához. (A hivatalnokok és szolgák a nyugdíjintézetben! lanyha belépésüket ille­tőleg.*) Gyakran fordulván elő esetek különösen újabbi időben, hogy évi fizetéssel véglegesen kinevezett, a 35 életévet még meg nem haladt hiva­talnokok és szolgák 2 sőt 3 hónapig sem nyújtják be folyamodványaikat a nyugdíjintézetbe leendő felvételükért, z ez által nem csak az intézeti vagyonát károsítják, hanem a hátralékos levonások is mindig szaporod­ván ,azok nlieezükre esnek, minélfogva ezennel rendeljük, miszerint az ez érdemben 1870. évi ápril 27-én 2060. sz. 110. gyűjtőszám alatt kibocsátott körözvényünk az összes alárendelt személyzetnek újból ki­hirdettessék. Hogy azonban ezen rendeletünk végrehajtása ne bízessék az egyesek kénye-kedvére, ezennel meghagyjuk a főnök uraknak s őket felelősekké tesszük az iránt, hogy minden kötelezett tag kinevezési okmányának kézhez vétele után, legfeljebb 10 nap alatt felszerelt folyamodványát illető főnök­sége útján, az aláírt igazgatósághoz benyújtani el ne mulassza, mert csak az ilyen lejárás által lesz lehetséges az e részben már nagyon lábra kapott rendetlenségnek elejét venni. A folyamodvány és a személyi adatok a mellékelt nyomtatványok szerint lesznek kitöltendők s azokhoz az orvosi bizonyítvány csatolandó. Pesten, 1871. évi május hó 19-én. Az igazgatóság: Horváth. *) Körözvénvek gyűjteménye. Gyűjtőszám 170. 309 1. 670

Next

/
Thumbnails
Contents