Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

III. RÉSZ. A vasutasok önvédelmi harcától — napjainkig

EMICH GUSZTÁV DR. 1920. március 28-tól 1920. július 19-ig R kereskedelmi miniszter. ÖVID, — alig négy hónapig tartó, - minisztersége alatt szakadt reánk a trianoni békeparancs aláírása és a Máv. bérbeadásának szerencsét­len kísérlete. Egyikről sem tehetett. Kapcsolata azonban mindakettőböz megvolt. Ugyanis a magyar békedelegáció főir.egbízottja volt 1919-ben, mint államtitkár. A Simonyi Semadam kormány kereskedelmi minisztere volt. 1925-ben Berlinbe Magyarország követének nevezték ki. Emich Gusztáv i843. március 5-én Budapesten született. Ugyanitt járt középiskolába és az egyetemre. 1888-ban lépett az állam szolgálatába. A kereskedelmi minisztériumban a belkereskedelem ügyosztályban dol­gozott, ahol 1907-ben már osztályvezető lett. [915-ben már, mint mi­niszteri tanácsos a IV. szakosztály vezetőjeként működött. Több kisebb­nagyobb önálló szakműve jelent meg. Ezek közül az ismertebbek: «.4 gazdasági és társadalmi megújhodás (1910). «.4 tisztességtelen verseny­ről (1915). 1927. július 21-én halt meg Budapesten. Emlékezzünk! 1920 junius 4-én Trianonban (Páris mellett) irták alá Dr. Dräsche— Lázár Alfréd és Dr. Benárd Ägostou meghatalmazott miniszterek, a magyar fő­megbizottak a világ legnagyobb hóhér munkáját és igazságtalanságát a reánk erőszakolt békediktátumot, mely Magyarország ezer esztendős testét ötrészre szakította és csak egyetlen részt hagyott meg nekünk. De az Igazság útban van! 536

Next

/
Thumbnails
Contents