Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

III. RÉSZ. A vasutasok önvédelmi harcától — napjainkig

VASÚTI ELLENFORRADALOM BUDAPESTEN kezdett játszani az udvaron. A «Nyolcház» lakói az erkélyre sereglettek, az üzletvezetőség tisztviselői pedig részint a folyosóra, részint a szobák ablakaiból hallgatták az akkortájban ritka magyar nótákat. Felcsendül a himnusz. Miklós Antal, az üzletvezetőség pénztárosa, úgy látszik, nagyon elérzékenyült ezen a cigánymuzsikán, inert a régen őrzött két darab 5 koronás ezüst pénzét ledobta a muzsikusnak azzal, hogy játsza el a Himnuszt és a Kossuth-nótát. A muzsikus ennek a két darab nagy ezüst pénznek annyira megörült, hogy nem törődött, vagy talán nem is gondolt hirtelen a proletárdiktatúrára és nem is számolt a következményekkel, hanem rázendített a Himnuszra. Mint derült égből a villámcsapás, mindenkit meglepett ez a régen hallott magyar imádság, kezdtek lassankint leszállingózni az udvarra. Előbb halkan 4—5-en, majd nekibátorodva 20—5o-en, végül már az összes jelenlevők hangosan énekelték a Himnuszt. Farkas nevű kezelőnő valahonnan hirtelen egy nemzetiszínű lobogót kerített elő és úgy, ahogy volt, összesodort állapotban, a boldogságtól remegve, tartotta az erkélyen, amíg a tömeg a Himnuszt énekelte. Landler Lenke kezelőnő odakiáltotta a zászlót tartó Farkas kezelőnőnek: «Jó lesz eldobni azt a magyar rongyot». (A történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni azt is, hogy ezt a Landler kezelőnőt a j ury később igazolta.) A fehérpénz elértéktelenedése, a tök és gersli miatt amúgy is elégedetlen vasutas tömeg a szombathelyi ellenőrizhetetlen rémhírek hatása alatt annyira fölizgult, hogy amikor Miklós Antal a Himnusz után, — dr. Weisz Konrád (későbbi nemzetgyűlési képviselő) MÁV. felügyelő «Nyolcház» gondnoki lakása előtti erkélyről — a vörös uralom megbuktatásának szükségességéről lázas nekibuzdulással szónokolt, viharos tetszés közben elhatározták, hogy még aznap, 1919 június 3-án d. u. 3 órára a «Nyolcház» udvarán tartandó nagygyűlést hívnak egybe, melyre meghívják az értesíthető és megjelenésben nem gátolt egész Vajsutasságot. Úgy dél körül megérkezett a ferencvárosi laktanyából dr. Wagner Gyula is, amikor már a vasutasság lázasan tárgyalta a délutáni gyűlés előrelátható sikerét. Kvatlcovszky Elemér forgalmi díjnok, Vanik Mihály, Kerekes Mihály, Ilotye Miklós, Zipszer János, Kovács Elemér, dr. Bujdos János, Rácz Dezső és ki tudja még felsorolni a sok-sok lelkes vasutast, aki az ellenforradalom sikerében bizakodva, alig várta már a délutáni gyűlést. 2 óra körül lehetett az idő, mikor a hivatali szobákban emeletről-emeletre köröskörül dr. Karsa Eörs MÁV. titkár felhívására bekiáltották: «Le az udvarra! Gyűlést tartunk! A szombathelyiek már kimondták a sztrájkot!» Több se kellett, özönlöttek a vasutasok az udvarra. Annyi: elkeseredett embert ritkán lehet együtt látni egyrakáson, míint a «Nyolcház» udvarán néhány perc múlva. Kinyílt a szeme-szája mindannyinak. Szónoklás ISI zónoklatot követett. Minthogy ebben a zűrzavarban érdemleges tárgyalást folytatni nem lehetett, abban állapodtak meg, hogy a többszázra szaporodott jelenlévő vasutasból 2 5 ember menjen föl az üzletvezetőség egyik nagyobb helyiségébe és olt állítsa össze a vasutasok kívánságát, melyet még aznap el fognak juttatni a tanácskormányhoz. 519