Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)
II. RÉSZ. Az 1867. évi kiegyezéstől az 1904. évi vasúti sztrájkig
A MAGYAR VASUTASSÁ G OKNYOMOZÓ TÖRTÉNELME A vasúti szolgálat hősi halottja "f Kolt Mihály raktárnok, a magyar nyugati vasút Kis-czell állomáson, — egy alig 30 éves férfi, ki csak nem rég került vissza Boszniából — mint lapunknak írják a múlt héten oly szerencsétlenül bukott le a szerkocsiról, hogy rögtön szörnyethalt. Özvegyet és kisded árvát hagyott hátra. Szerencsétlenség Hatvan állomáson.**) „Amint Hatvanból levelezőnk írja: Kovács József vasúti málházót az ottani állomáson szerencsétlenség érte, amennyiben a vonat a lábát a szószoros értelmében összezúzta. A szerencsétlent a budapesti Rókus korházba szállították." Ugyancsak a „Vasút" című lap 1880. június 6-iki számában a következő érdekes közlemény olvasható: Az osztrák császár és a magyar Korona. „Midőn az 1853-ban megtalált Szt. Koronát Bécsbe vitték, ezt koronaőrök hiányában Scitovszky bíboros kísérte. Őfelsége jelen volt az átadásnál is és a Szent Korona megpillantásakor meglepetve kiáltott fel: „Valóban szép'" A bíbornok az alkalmat a következő megjegyzésre használta fel: „Még szebb lenne Felséged fején!" Mire Őfelsége mosolyogva így válaszolt: „No majd az is meglesz kedves bíbornok úr." „Ezt Őfelsége 1853-ban mondta." Vasúti dráma***) „Szombaton éjjel az aradi vasútállomás borzasztó dráma színhelye volt. Ugyanis Szabó kocsitoló a kocsik összetolása közben oly szerencsétlenül csúszott el, hogy feje a kerék alá került, mely a testtől egészen elvágta. A szerencsétlen, özvegyet és három árvát hagyott hátra." A magyar gépészeti műszavakról. A „Vasút és közlekedési közlöny" 1880. június 13-án megjelent 70. számában kezdte folytatásban közölni Wolfsgruber István a magyar észak keleti vasút sátorai ja újhelyi műhelyében beosztott mérnök, a magyar—német nyelvű gépészeti műszavakat. Ezt a rendkívüli érdekes gyűjteményt Maurer Vilmos felhívására küldte be. t „Vasút" 1879. január 5. 3. 1. **) „Vasút" 1880. június 6. ***) „Vasút" 1880. június 13. 310J