Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

II. RÉSZ. Az 1867. évi kiegyezéstől az 1904. évi vasúti sztrájkig

A MAGYAR VASUTASSÁ G OKNYOMOZÓ TÖRTÉNELME Tolnay Lajos nem „bureau-chef-nek jött a Máv.-hoz. Neki nem csak vezetni kellett, hanem önálló vasúti politikát csinálni. Még pedig nemcsak elöljárói utasítás nélkül, hanem közlekedési minisztérium ellenére is. Tolnay a Máv. honalapítója volt. Széchenyi élő szelleme. Amikor átvette a Máv vezetését, a Mávnak 400 km., de az országban már 5000 km. vasútvonal volt, mely, mint tarka-barka mozaik ahány, annyiféle magán, — idegen és családi érdeket szolgált. Koncessziós, szubvenciós, állami kamatgaranciás, sőt idegenszellemű vonalak. Ez a sok „nebántsvirág" az 1867. évi többség szájaíze szerint gombamódra keletkezett: a közönség nem nagy könnyebbségére, de az országnak annál nagyobb terhére. A gordiusi csomó megoldása tehát Tolnay Lajosra várt. Volt a magyar vasúthálózatban egy testestül-lelkestül idegen érdeket szolgáló cs. k. szab. osztrák államvasút, mely, minthogy a Nyugat fővonala volt: dirigálni akarta az egész magyar közlekedést. Tolnay Lajosnak kellett a kamatgaranciás vasutfoszlányok egyesítésére és az osztrák államvasút domináló szerepének megdöntésére összeszedni minden erejét. És csinált Tolnay Lajos olyan magyar vasúti polititkár, amiről Kluger Auguszt és Baross Gábor akkor még álmodni sem igen mertek. Tisza Kálmánnal meg is beszélte tervét, melynek eredménye az 1882 évi kiegyezés, melyben már az államosítást az osztr.—magyar államvasút magyar vonalaira nézve 1895-től kezdve, biztosították. Tolnay Lajos karaktere kemény, de a szíve puha volt. Azonban egyszer az ő szíve is megkeményedett. 1880-ban történt. Négyen utaztak éjjel Szegedre az említett osztrák államvasúttársaság egyik első osztályú fülkéjében. A kalauz belép, kéri az első úrtól a jegyet. Ez kihúz egy szürke szabadjegyet: az utas Tolnay Lajos volt. A kalauz feszesen tiszteleg. Utánna átnyújtja a második úr a piros színű szabadjegyét: ez Komjáthy Béla szegedi biztossági tanácsos. A kalauz ugyancsak tiszteleg. A harmadik úr nevetve nyújtja át a sárga szabadjegyét és kedélyesen hozzáteszi: ,,Ügy látszik, ma már csak a szamarak fizetnek!"... majd ijedten kér bocsánatot a kabát alól előtűnő negyedik utastól, aki mosolyogva mondja: „Nem tesz semmit"... és a zöld szabadjegyét átnyújtja a kalauznak. Ez volt Csacsádi. A kalauz elfelejtett zavarában tisztelegni, csak a fejét csóválta meg és behúzta maga után az ajtót. Tolnay sóhajtott és nem szólt semmit. Ettől a naptól kezdve könnyebb volt a Máv-on jegyet váltani, mint jegyet kapni, mert amit 242J