Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)

A timföld elektrolízisével előállított alumínium

1854-ben a francia Henri Étienne Sainte-Claire Deville (3. ábra) redukálószerként a kálium helyett az olcsóbb nátriumot alkalmazta, sőt kiinduló anyagként az AICI3 helyett NaAl-kettőskloridot használt. Napóleon császár (1852-1870), a nagy tudomány- és iparpártoló, Deville-nek a Francia Tudományos Akadémián keresztül jelentős pénzösszeget (36 000 frankot) juttatott, hogy Salindres-ben alumíniumgyárat létesítsen. Ez az összeg azonban csak látszólag volt sok, mert ekkor 1 kg fémnátrium ára 2000 Fr volt. Napóleon sok fantáziát látott az új, kis fajsúlyú fém katonai (mellpáncélok, sisakok) és léghajózási célokra való felhasználásában. A gyár két év alatt felépült, és az 1855. évi párizsi világkiállításon már nagy sikert aratott „az agyagból készült ezüstdarab". (Mivel szakmatörténetről van szó, a régies elnevezéseket és mértékegységeket használjuk, így a mai sűrűség helyett a fajsúlyt, a N/mm

2 helyett a kg/mm

2 stb.) 1854-ben Deville-nek - Davy, majd Bunsen biztatására - A1C1

3 elektrolízisével is sikerült alumíniumot előállítania. De akkor az elektrolízis ipari lehetőségei még nem voltak adottak, mert még nem tudtak nagyobb áramerősséget produkálni. Ehhez 1866-ban W. von Siemens-ntk meg kellett alkotnia a dinamót. 1859-ben megjelent a De l'Aluminium (Az alumíniumról) c. tankönyve, melyben már javaslatot tesz az alumínium olvadékelektrolízisére. (Megjegyezzük, hogy a dinamó elvét Siemens előtt 1827-ben a győri bencés tanár, Jedlik Ányos (1849-1917) is felfedezte, de találmányát nem szabadalmaztatta.) Érdemes megvizsgálni, hogy az alumínium világraszóló felfedezésének milyen volt a korabeli hazai visszhangja. (Első hírek az alumíniumról. A mi múzeumunk, 2005. 30. sz.) Ez jól lemérhető Radnai József igen alapos, minden 3. ábra. H. É. Sainte-Claire Deville (1818-1881)