Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)
Az alumínium felfedezése és az alumíniumipar fejlődéstörténete külföldön és hazánkban
A szerző szándéka a fémöntészetben - s itt a nemvasfémek öntészetéről van szó - jelentőséggel bíró hét fém: a réz, a cink, az ólom, az ón, az alumínium, a magnézium és a titán öntészeti kronológiáját megírni, a munkát a hazailag legfontosabb alumíniummal kezdve. Mivel e témakörrel foglalkozó literátorok a történetet mindig a fém felfedezésével és kohászatának kezdeteivel indítják, a szerző is ezt teszi. E témában nem kell a történelemben messze visszamennie, mert az alumínium és különösen öntészete szinte jelen korunk története. Az alumínium felfedezése és az alumíniumipar fejlődéstörténete külföldön és hazánkban Az alumínium felfedezését először az alumínium elnevezésével, etimológiájával kell kezdeni. Az alumínium megnevezés az „alumen" szóból származik, amit Hérodotosz (élt Kr. e. 484—425 körül) használt először a máig is összehúzó szerként ismert timsó [NaAl(S0 4 ) 2-12H 2 0] megjelölésére. Természetesen az ógörögöknek fogalmuk sem volt arról, hogy a timsóban alumínium is van. Mások szerint a római Isidorus említi először a kelmefestésre használt pácolószert, a timsót. Az id. Plinius (Kr. e. 23-Kr. u. 79) alumennek írja, és szerinte Hérodotosz stypferiának nevezte. A rómaiak alumen alatt azonban nemcsak a mai timsót értették, hanem minden összehúzó hatású sót, így pl. a vasgálicot is. Az 1493—1541 között élt Paracelsus Theophrastus Bombastus ab Hohenheim természettudós-filozófus különböztette meg a timsót a többi „vitrioltól". Ő alkimista volt, és az alkimisták - akik már tiszta timsót is elő tudtak állítani ismerték fel, hogy a timsóban kénsav vegyül egy „földdel". 1754-ben Marggra/ismerte fel, hogy ez a „föld" (ti. az alumínium) az agyagban kovasavhoz van kötve. Marggraf ez alapján a máig használatos „Tonerde"nek, azaz timföldnek nevezte. 1786-ban a francia Morveau ennek a fém-oxidnak az alumine (angolul alumina) nevet adta, amely ma is használatos. Az angol Sir Humpry Davy (1778-1829) és a svéd báró Jöns Jacob Berzelius (1778-1848) 1807-ben sikertelenül próbálkoztak az alumíniumnak timföldből elektrolízissel történő előállításával, a megtalálandó fémnek 1808-ban mégis Davy adta az alumínium (aluminum) nevet. Először 1825-ben a dán Hans Christian Oersted-nék (1. ábra), sikerült alumíniumot előállítania, vízmentes alumínium-kloridból (A1CL) káliumamalgámos redukcióval. KCl-t és alumíniumamalgámot kapott, a higany lepárlása után pedig alumíniumot. Az új elem egyértelmű azonosítása azonban nem sikerült. Szürke, felületén erősen oxidált fémport kapott, amelynek dörzsölés után ezüsthöz hasonló színe volt.
