Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)
A világ első alumíniumöntvényei és -lemezei
A gyártást 1944 őszén katonai utasításra leállították, de a hengermű a front hullámzása ellenére komoly károkat nem szenvedett, viszont a gépek egy részét elvitték. Mint német vállalat, már 1945-ben szovjet kézbe került. A fehérvári termelés részlegesen 1946 novemberében indult újra. A gyár teljes kapacitását 1954-ben érte el, és ez évben ismét magyar vállalat lett. 1956-ban az üzem lemezválasztékát bővítették, 1957-58-ban pedig a Szovjetunió szállított présművet, bővült a tuskóöntöde is. A szélesszalag-hengermű I. lépcsője 40 ezer tonna/év, a II. lépcsője 60 ezer tonna/év kapacitással épült fel. 1962-ben megkötötték a szovjet-magyar timföld-alumínium egyezményt szovjet tömbök felhasználásával. (A szerződés lényege: magyar bauxitból a timföldgyárainkban előállított timföldet kiszállítják a SZU-ba, ahol olcsó árammal előállítják az alumíniumot, és ennek nagyobb hányadát visszaszállítják továbbfeldolgozásra hazánkba.) Főleg a szalaghengerlést bővítették. 1972-ben a préskovácsművet fejlesztették. Ma a gyár a már korábban említett Alcoa tulajdona. Mindez azt jelenti, hogy a hazai alumíniumiparnak nincs vége, de a „magyar ezüst" korszakának, amint arra már utaltunk, valószínűleg vége szakadt. A világ első alumíniumöntvényei és -lemezei Mint láttuk, az alumínium hőskorában is készítettek öntvényeket, igaz majdnem kizárólag díszöntvényeket kohóalumíniumból, amely általában 98% tisztaságú volt, vagyis a technika akkori állása szerint sok szennyezést tartalmazott. Az ilyen szennyezett kohóalumínium ugyan már lemezzé hengerelhető volt, de kis szilárdsága miatt műszaki célra, bonyolult gépalkatrészek készítésére alkalmatlan nak bizonyult. Erre a célra ugyanis egyrészt tisztább alumíniumra, másrészt ennek ötvözésére volt szükség. Érdekes, hogy kezdetben - szennyezett volta ellenére csak a fémalumíniumnak tulajdonítottak jelentőséget, ötvözeteinek nem. Több korabeli kutató úgy vélte, hogy az ötvözés csak ront az új fém tulajdonságain. Pl. az angol Perry az alumíniumot - 5%-nyi mennyiségben - a réz ötvözésére javasolta használni, mert ennek az ötvözetnék (ma alumíniumbronznak nevezzük) az aranyhoz hasonló színe van, ugyanakkor kitűnően korrózióálló. A hazánkban máig is példaképnek tekintett német Deutsche Industrie Normen (DIN) szabvány kohóalumíniumra a következő minőségeket ismerte: az első, 1925-ös szabvány: 99,5%-os, 99%-os és 98/99 (~98,5)%-os, az 1937-es szabvány: 99,7%-os, 99,5%-os, 99%-os, az 1943-as szabvány: 99,8%-os, 99,7%-os, 99,5%-os és 99%-os minőségeket. Látható, hogy a szabványos kohóalumínium tisztasága csak lassan fejlődött. Ötvözeteinek használhatósága - mint a későbbiekben kiderült - az alapfémnek, az alumíniumnak a tisztaságától döntő mértékben függött. Az 1855. évi párizsi világkiállításon - az akkori világműtárlaton - már nagy sikert aratott „az agyagból készült ezüst". A kiállításon egy olyan „chronométer" (óra) szerepelt, melynek minden része alumíniumból készült. Láthatóak voltak itt
