Patay Pál: Harangöntés Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 15., 2005)

Nógrádszakái, 1523), az angyali üdvözlet (Keszthely, 1509) domborműve látható, vagy esetleg egy egészalakos Szűz Mária (Barabás, 15. század vége). Egyes harangokon, különösen a szepességieken a palást közepén egy indás-leveles szalag fut körbe (pl. Betlenfalva - Betlanovce, Szlovákia, 1499). A fennmaradt 14-15. századi, 16. század eleji harangok, mindenek előtt a számos felvidéki és erdélyi, arról tanúskodik, hogy hazánk harangöntői mesterségüket magas szinten űzték. Munkáik mind esztétikailag, mind technikailag felveszik a versenyt a más közép-európai országban működöttekével. Ezt az időszakot a magyarországi harangöntés egyik virágkorának tekinthetjük. A 16. század második negyedében az ország déli határán megjelenő és a század közepére szinte az egyharmadát uralma alá hajtó török azonban véget vetett ennek a virágkornak, sőt a másfélszáz éves jelenléte az ország harangállományát súlyosan érintette. A harangok bő és értékes zsákmányt jelentettek számukra. Ágyút öntöttek belőlük. De nemcsak az uralmuk alatt álló területen voltak veszélyben. A szinte folytonosan tartó háborúskodások, a béke idején is állandóan zajló portyázások az általuk el nem foglalt területet sem kímélték. Igyekeztek is a lakosok menteni a harangokat. Ha menekültek, a kisebbeket magukkal vitték, miként a Bana községbeliek 1683-ban a Bécs ostromára vonuló törökök elől. Máskor meg földbe rejtették őket. Sok esetben azonban már nem volt többé módjuk azokat kiásni. Csak évszázadok múltával jutottak ismét napfényre. Nem kevesebb, mint 21 harangról hiteles adatok igazolják, hogy földben voltak elásva (akárcsak az említett, ma Fraknó várában lévő zselicszentpáli harang).

5 Csak az utolsó 50 év során hatot fordított ki az eke vagy ásó. Közülük 12 ma is megvan, méghozzá három újból felszerelve ma is szól. Az évszámmal ellátottak legfiatalabbika 1533-ban öntetett (Bolhás). Többek között a Nógrád megyei Szűgyön is kimosott a földből 1920 nyarán a felhőszakadás egy OREX ... feliratú harangot. Az 1600-as évek elején áshatták el, amikor a falut a törökök feldúlták. Másik harangjukat a menekülők magukkal vitték Szelesténybe (Selestany, Szlovákia), ahol letelepedtek. De a törökök - feltehetőleg 1626-ban - erre a falura is rátörtek és a harangot csak elemelték. Mégsem lett belőle ágyú, ugyanis a törökök valami miatt a harangot elhagyták, és Szügy földesura a balassagyarmati házába szállította azt. A törökök nemcsak az el nem foglalt vidéket pusztították zsákmányoló portyáikkal, hanem az uralmuk alatt álló terület lakosságát is különböző adókkal, szolgáltatásokkal teljes szegénységbe döntötték. Az elrabolt, vagy akárcsak elhasadt harang pótlására a legtöbb helyen nem is gondolhattak, legfeljebb egy elszegényedett vagy elnéptelenedett falu lakosaitól vettek egyet zálogba, mint az említett szügyi harangot 1632-ben a Hont megyei palástiak (Plastovce, Szlovákia). A Heves megyei Szűcsi lakosai végső nyomorúságukban meg arra kényszerültek, hogy a harangjukat az 1604. február 12-én kelt szerződéssel eladják 36 kila búzáért

6 a Nógrád megyei Terbelédnek (Terbelovce, Szlovákia). Hogy milyen nagyarányú volt a török időkben a mai Magyarország területén a harangállomány pusztulása, azt jól érzékelhetjük abból, hogy amíg itt napjainkban mindössze 16, 1526 előtt öntött harang működik, addig a történelmi Magyarországnak Romániához csatolt részén (Erdély, Partium, Bánság) Benkő Elek jegyzéke szerint 169. A törökök magyarországi hódításaival egyidőben következett be Közép-Európa 16. századi történelmének jelentős szellemi eseménye, a reformáció. Ennek első Minuszkula betűs feliratú harang Heti en fal várói (Betlanovce, Szlovákia). 1499. Magyar Nemzei Múzeum, Budapest Minuszkula betűs felirat és Isten báránya embléma. Részlet Tiszabőről származó harangról. 16. század eleje. Dobó István Múzeum, Eger