Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

hoz szükséges feltételeket, egyben lehetővé tette különböző edények, kályhák és szerszámok öntését. Ennek említése egyébként először az 1775. évi adatok között szerepel, amikor jelentést adtak az uradalom részére beszolgáltatott rúd- és hámori vasárukról, köztük öntvényekről. Nem kell nagy mennyiségre gondolni, az öntvény termelés 1780-ban is csak 14 tonna volt [3]. Ebben az időben a munkácsi uradalom területén manufakturális fokon ugyan, de az ipar több ágazata indult fejlődésnek. Méret Gyula a magyar iparfejlődés történetéről szóló munkájában is több ízben említi a munkácsi nagybirtokon létesült ipari üzemeket [9]. A beregi vasércet Máramarosba és Ung megyébe is elszállították, hogy a távol fekvő hámorokban rúdvassá dolgozzák fel. A helyben készült vastermékek iránt pedig Debrecenben, Nagyváradon, Nagybányán is nagy volt a kereslet. A napóleoni háborúk is jelentős ösztönzést adtak a termelés fejlesztésének. A beregi nagybirtok esetében ez nem a gabona termelésének és eladásának növelését jelentette elsősorban, hanem az uradalom területén található nyersanyagok és a belőlük készülő termékek, mindenekelőtt a faanyag, de főképpen a vasérc, a nyersvas, a kovácsolt és az öntött áruk értékesítésének a lehetőségét. Gróf Schönborn Bucheim Ervin 1801-ben bekövetkezett halála után az új birtokos, Schönborn Fülöp Ferenc 1803-ban az uradalom vezetésének átszervezésével kezdte tevékenységét. A latifundium élére az „Oberamt"-nak nevezett, kollegiális szervezetű jószágkormányzóságot helyezték, amelynek tagjai a prefektus, az ipari és bányászati ügyek felügyelője, a mezőgazdasági termelés felügyelője és az ügyész voltak [10]. Az ekkor 440.000 holdas latifundium mezőgazdaságilag művelt területe csupán 600 holdat tett ki, tehát a tiszta hozadékot főként az ipari üzemek termelékenysége és a földesúri jogjövedelmek eredményezték. Az új birtokos és a prefektus is elsősorban az ipari és bányaügyi felügyelő tevékenységétől várta a Bécsben lakó tulajdonos számára évenként küldendő 100 000 forint előteremtését. Ennek tudható be, hogy 1806-tól jól szervezett vezetéssel a vasipar nagyobb arányú fejlesztését határozták el, s ahogy azt Balajthy idézett művében leírja: "1807-ben, midőn az uradalom Fő tisztsége, s a gróf engedélyével s helybenhagyólag Szepes vármegyéből idehívott bányászok számára Fridrickfalva név alatt (most már két házsort formáló, több házból álló) falu építtetett" [4]. A bányászott érc mennyiségének növekedésével a feldolgozó részlegeket is bővíteni kellett. így épült fel 1817-ben egy nyújtóhámor (Streckhammer) és 1818-ban egy vaseszközöket előállító ún. „Zeughammer", amelyben frissítőkemence is volt. Vahot Imre Magyar- és Erdélyor-