Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

Bevezetés A 18-19. század fordulóján a technikai és technológiai fejlődés megteremtette az alapjait egy egyébként régóta ismert fémalakító technológia, az öntészet rohamos fejlődésének is. Egyre több nagyolvasztót állítottak üzembe, amelyek a kor színvonalának megfelelően már ipari méretekben biztosították a folyékony vasat, amely elengedhetetlen feltétele az öntvénygyártásnak. Az egyre-másra létesülő kohóműveket oda telepítették, ahol a közelben vasércbánya, akkori kifejezéssel vaskőbánya volt, a hatalmas erdőségek a kohósításhoz szükséges faszenet, a folyók pedig a vízi energiát szolgáltatták. Az öntöttvasművességnek ekkor már évszázados előzményei és hagyományai voltak. A művészi öntöttvas tárgyak eredete időben a 14-15. századba, térben pedig mindenekelőtt távol-keleti területekre, Kínába és Japánba vezethető vissza. Európában is megindul a fejlődés, s a 19. század elejére már jól meghatározható öntészeti központok jöttek létre. A technikai és személyi feltételek egy-egy központba való koncentrálása tette azt lehetővé, hogy a számos kohómű és hozzá kapcsolódó öntöde közül néhány kiemelkedett és tevékenységével vezető szerephez jutott. Ezek közé tartozott a Berlini Királyi Vasöntöde, a cseh Rudolf Vbrna gróf tulajdonában lévő horzovicei-komarovi öntöde, a királyi kamara kezelésében működő mariazelli gyár Ausztriában, az uráli Kaszliban működő cári öntöde Oroszországban, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Figyelmet érdemel, hogy az e témához köthető európai szakirodalom az ipari öntészet jelentősége mellett a műöntészetre, annak fontosságára, értékeire és értékelésére helyezte a hangsúlyt. Bár Magyarországon több olyan kohómű és vasöntöde ismert a 1819. századból, melyeknek termékei között szép számmal akadtak kimondottan műöntészeti vagy abba a tárgykörbe sorolható darabok, a legjelentősebb és a művesség színvonala tekintetében leginkább előremutató központ mégis a munkácsi öntöde volt [1]. A Munkács környéki vasipar története Bereg, Ung és Máramaros megye és ezen belül Munkács vasércbányászatáról és kohászatáról számos fontos és alapvető dokumentum maradt az utókorra. Elég, ha csak olyan fontos forrásokra és adatokra hívjuk fel a figyelmet, mint a 17. század végi vashámorokra vonatkozó ur-