Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

figyelemreméltó, hogy sok esetben nem a Németországból Munkácsra kerülő vasöntvényeket használták öntőmintaként, csupán a megformált alakok azonosak. Felépítésükben, formájukban lényeges eltéréseket mutatnak a mintadaraboktól. Modellkészítő szobrászra volt szükség ahhoz, hogy az új mintákat elkészítsék. Az 1834-ben Munkácson letelepedő Valentin Willaschek érdeme volt, hogy az öntvények öntéséhez szükséges kisplasztikái mintadarabokat szobrászatilag kifogástalanul valósította meg. Szobrászként ugyanakkor tág lehetősége kínálkozott önálló gondolatokat tartalmazó modellek készítésére is. A rá vonatkozó iratokból ismert, hogy munkáit eleinte darabbérben fizették, később a gyár vezetősége úgy döntött, hogy képessége kiemeli őt a közönséges munkások sorából, ezért évi fizetést állapítottak meg számára. Csak a legújabb kutatások során derült fény arra, hogy Willaschek minden bizonnyal a németországi Wilseckből származott, innen ered vezetékneve is. Ottó Johannsen egyik művében említi Wilsecket, mint a Schönborn-család németországi birtokának települését, amely vasipari központ volt és ahol öntöde is működött [13]. A munkácsi vasgyár irataiban Willaschek sokáig csak mint „Bildhauer Willaschek", azaz szabad fordításban a „Wilseckből származó szobrász" megnevezéssel fordul elő. Hogy a modellőr-szobrász Németországból jött, arra egy másik érdekes tény is utal. Az 1830-40-es években Munkácson készült műöntvények jelentős hányadánál ugyanis egyértelműen igazolható, hogy azokat Németországból hozott minták alapján öntötték. Például a Gleiwitzből és Berlinből származó legismertebb áttört tányérokat formai és méretbeli változtatás nélkül, sorozatban öntötték Munkácson. Az agárkutyás és oroszlános levélnehezékek, tintatartók, gyertyatartók, óratartók és az egyéb önálló kisplasztikák ugyanakkor, ha kézenfekvő rokonaik is a berlini daraboknak, mégsem másolatok. Az öntvények egyedi vizsgálatából kitűnik, hogy azok nem egyszerű utánöntéssel készültek, hanem legtöbbjük újramodellált. Beállításukban, részleteikben lényeges eltéréseket mutatnak a berlini előzményektől. Ezeknek az öntvényeknek a modellálását csak olyan szakember végezhette, aki ismerte a Berlinben Stilarky által felfedezett és alkalmazott magban való formázást. A Berlinben kikísérletezett és legtöbb esetben sikeres öntést eredményező minták munkácsi meghonosítása az 1834. év utáni időre tehető. Megítélésünk szerint a modellek Munkácsra jutása egybeesik Willaschek munkácsi letelepedésével. Nem lehetetlen, hogy azokat Freyseisen vagy Rombauer javaslatára maga a szobrász hozta. Ismert tény, hogy a közép-európai öntödék műöntvényei között