Pilissy Lajos: Középfokú öntészeti szakoktatásunk kezdete (Öntödei múzeumi füzetek 13., 2004)

A középszintű öntészeti oktatás kezdetei

Varga Ferenc nemcsak szervezője, de az első négy tanévben igazga­tója volt az iskolának. Később a Vasipari Kutató Intézet öntödei osztá­lyának megszervezője és tudományos osztályvezetője, a műszaki tudo­mányok kandidátusa, egyetemi doktor. A Magyar Tudományos Akadé­mia több bizottságának tagja. A Nehézipari Műszaki Egyetemen az ön­tészet meghívott előadója. Az Öntészeti Kézikönyv két kiadásának fő­szerkesztője és társszerzője, több más szakkönyv szerzője vagy társszer­zője, éveken át az Öntöde c. folyóirat szerkesztője. Az OMBKE öntödei szakosztályának szervezője és három cikluson át titkára, majd az egye­sület főtitkárhelyettese, az OMBKE tiszteleti tagja. Sáfár László ez időben a KGM több osztályának dolgozója, majd a Ganz-MÁVAG főmetallurgusa. Az OMBKE öntödei szakosztályának két cikluson keresztül elnöke. Szőke László a Csepel Művek Acélművének főmetallurgusa, majd fő­mérnöke, ezután a Vasipari Kutató Intézet tudományos igazgatóhelyet­tese. A műszaki tudományok kandidátusa, egyetemi doktor, az MTA több bizottságának tagja, az NME vaskohászatiam tanszékének meghí­vott előadója, címzetes egyetemi tanár. Több szak- és tankönyv szerző­je, illetve társszerzője. Az OMBKE Kohászat c. lapja szerkesztőbizottsá­gának tagja, az egyesület központi oktatási bizottságának elnöke, az OMBKE tiszteleti tagja. Székely Miklós a Hubert és Siegmund Rt. öntödevezetője. A Műszaki és Gazdasági Akadémia kohászati tanszékének vezetője. Tankönyvek és szakcikkek szerzője. Martin Imre korábban a Hubert és Siegmund Rt. mérnöke, majd a Vasipari Kutató Intézet tudományos munkatársa, végül a Magyar Vas­és Acélipari Egyesülés főosztályvezetője. Két cikluson át az OMBKE vaskohászati szakosztályának titkára. Több tankönyv társszerzője. Pilissy Lajos ez idő tájt a Fémipari Kutató Intézet kohászati osztályá­nak kutatója, ezután a Vasipari Kutató Intézet öntödei osztályának tu­dományos munkatársa, csoportvezetője, végül az öntödei és acélmetal­lurgiai osztályának tudományos osztályvezetője. A műszaki tudomá­nyok kandidátusa, egyetemi doktor, több akadémiai bizottság tagja. A BME gépészmérnöki karán öntészetet, az NME öntészeti tanszékén fé­möntészetet, a BME-n a finommechanikai szakmérnök-hallgatóknak fémtechnológiát/ a korróziós szakmérnök-hallgatóknak alkalmazott fémtant adott elő. A Műszaki és Gazdasági Akadémián tüzeléstant és színesfémtechnológiát tanított. Címzetes egyetemi docens. Megszervez­te a veszprémi Színesfémipari Technikumot, ennek 15 éven át szakfel­ügyelője. 32 könyv és tankönyv szerzője, illetve társszerzője. Több éven

Next

/
Thumbnails
Contents