Pilissy Lajos: Középfokú öntészeti szakoktatásunk kezdete (Öntödei múzeumi füzetek 13., 2004)

A középszintű öntészeti oktatás kezdetei

A jelentkezőket az előkészítő bizottság tagjai fogadták: Vécsey Béla vaskohómérnök, igazgató, a bizottság elnöke, Tirscher László gépészmér­nök, igazgató, Jándy Géza gépészmérnök, igazgató, Erdős Róbert gépész­mérnök, főmérnök, Mihalics Imre műszaki főtanácsos a bizottság tagjai, és Varga Ferenc kohómérnök, a bizottság titkára. Először Vécsey Béla üdvözölte a megjelenteket. Ismertette, hogy ez az induló iskola milyen fontos szerepet fog betölteni az öntőtechniku­sok nevelésében. Majd az üdvözlők sorában a házigazda tanonciskola igazgatója, Rostás József gépészmérnök következett. Mihalics Imre, az öntőipari középiskola kidolgozás alatt lévő szervezetét ismertette. E szerint az iskola az állami „Pech Antal Bánya-, Kohó- és Mélyfúróipa­ri Középiskola budapesti öntészeti szakirányú, dolgozók középiskolája­ként fog működni". Érdekes, hogy erről soha többé nem esett szó. Sőt ennek az iskolának az igazgatója, dr. Boda Antal bányamérnök nem is volt tagja az előkészítő bizottságnak, mint már említettük. Az MMTSzSz bánya-kohóipari szakosztálya Kerpely Kálmán elnök­letével 1947. szeptember 19-én ülésezett, melyen Varga Ferenc, az Öntő­ipari Középiskola vezetője számolt be arról, hogy 2947. szeptember 15-e határkő volt az öntőipari középfokú oktatás történetében, mert e napon nyílt meg a dolgozók öntőipari irányú műszaki középiskolájának első évfolyama. 30 tanulni vágyó öntő foglalt helyet, hogy a napi fizikai munka után négy éven át tanuló legyen. Az ünnepélyes tanévnyitón megjelentek az IpM, a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ), az MMTSzSz, a Szakszervezeti Tanács küldöttei, valamint az iskola felügyelőbizottsá­gának tagjai. Az utóbbinak az elnöke, Vécsey Béla üdvözölte a megjelen­teket. Elmondta, hogy az öntők között bizonyos idegenkedés van az el­méleti, az értelmiségi munkával szemben, amit le kell küzdeni, „mert ebben az iskolában az elméleti tudás alapjait rakják le. A tanfolyamot úgy állították össze, hogy se többet, se kevesebbet ne adjanak, mint amennyi a kitűzött cél eléréséhez szükséges". Ezt követően Vukman (Wukmann ?) Frigyes öntő köszönte meg a ta­nulók nevében a felügyelőbizottság munkáját. Majd az esti öntő közép­iskolának otthont adó iparostanonc-iskola igazgatója, Rostás József gé­pészmérnök üdvözölte a megjelenteket. Ezután Jakóby László előadása következett: „Hivatástudat, nevelés és szakmunkásképzés az öntödé­ben" címmel, melyhez többen hozzászóltak. Varga Ferenc szerint az ön­tők jelentős hányada a szakmán kívül dolgozik, mert az öntő szakmun­kások rosszul vannak fizetve, ugyanakkor más vasipari szakmákhoz ké­pest nehezebb és egészségtelenebb munkát végeznek. Pintér András hozzászólásában bejelentette, hogy az MMTSzSz bányász-kohász szak-

Next

/
Thumbnails
Contents