Pilissy Lajos: Középfokú öntészeti szakoktatásunk kezdete (Öntödei múzeumi füzetek 13., 2004)

Amíg műszaki oktatásrendszerünk az öntőipari technikumig eljutott

ipargazdasági ismeretek köréből három írásbeli tételt kell felterjeszteni, mindegyik tétel két feladatot tartalmazzon, melyek mindegyikét a jelöltnek meg kell oldania, hogy „bizonyosságot adhasson arról, hogy hivatali, szolgálati beosztásában a rábízott munkások és egyéb alkalmazottak szociális érdekeit védő rendelkezéseket ismeri, illetve hogy meg tudja védeni az üzem gazdasági érdekeit". A szóbeli vizsga tárgyai a kohóipari tagozaton a fémipari gyártás- és anyagismeret, illetve a kohászat. Mindkét tárgyból két kérdést kell feltenni. Az előbbi tantárgy egyik kérdése a kohászati iparban felhasználásra kerülő anyagok és ötvözetek tulajdonságaira, illetve a vas- és fémöntés gyártási eljárásaira vonatkozzon, a másik kérdés főleg a kovácsolás, sajtolás, hengerlés és forgácsolás köréből kerüljön ki. Itt a használatos gépek működésének és javításának ismerete is szükséges. A kohászat egyik kérdése a kohászati műveletek, eljárások és a tűzi műveletekhez használt kemencékre terjedjen ki úgy, hogy az felölelje a füstgázok és kohótermékek körét is. Ez a kérdés a nagyolvasztó szerkezetét és üzemét, valamint mellékberendezéseinek körét is foglalja magában. A másik kérdés a nyersvasgyártással, a különböző fémek gyártásával, a kész fém előállításával és munkafolyamataival foglalkozzon. Csak e rendeletből van biztos ismeretünk arra vonatkozóan, hogy a két alapvető kohászati szaktárgyon belül milyen témaköröknek volt prioritásuk, és hogy egyáltalán mi volt a tananyag. Az OMBKE az 1948. október 19-én tartott közgyűlésén a MTESZ javaslata alapján Kerpely Kálmán főtitkár előterjesztésére felvett tagjai sorába kb. 170 bányaiskolát végzett bányász- és kohászaltisztet. Ezzel megszűnt az a korábbi kasztjellegű különállás, hogy az OMBKE-nek mérnökök, a BVOE-nek altisztek lehettek tagjai [14]. Ezek után nézzük meg, hogy a szaktárgyakat kik tanították (3. táblázat). Megállapítható, hogy az 1941/42-es tanévben igen sok óraadóval dolgozott a pécsi iskola, és ezek zöme még a kohásztagozaton is bányamérnök volt, beleértve Angyal Miksa tagozatvezetőt is. Ez Pécsett szükséghelyzet volt, hisz itt nem létezett kohászati üzem. Az iskolát 1947. július 5-én az IpM visszahelyezte Pécsre, mert a város bérbe adta évi 12 000 Ft-ért 20 évi időtartamra a Nagy Jenő laktanya egyik kétemeletes épületét. Az iskola átköltözését Markovich Pál megbízott igazgató Avas Mihály kohómérnök-tanár segítségével bonyolította le, ami július 10-én be is fejeződött. 1947. július végétől Szabó Ernő bányamérnök, komlói bányaigazgató-helyettes lett az iskola igazgatója. A kohásztagozat tanulói nem örültek az iskola áthelyezésének, mert zömmel Miskolc környéki lakosok voltak, de nem volt apelláta. Az iskolává lett leromlott kaszárnya-épületet fel kellett újítani. Sok óraadó tanárt