Pilissy Lajos: Középfokú öntészeti szakoktatásunk kezdete (Öntödei múzeumi füzetek 13., 2004)

A többi kohász-öntész jellegű technikum rövid története

előtt az öntők sokkal jobban kerestek, amit a veszélyes, egészségtelen, nehéz munkának köszönhettek. A nivellálás az ontészet helyzetén rengeteget rontott. Bár nem tartozik szorosan a témához, a szerző mégis úgy véli, hogy röviden meg kell emlékezni a sorrendben ötödikként megszervezett kohászati jellegű technikumról, az 1958-ban a veszprémi Vegyipari Technikum keretében létrejött Színesfémipari Technikumról (a későbbi Alumíniumipari Szakközépiskoláról). Ennek létesítését a Nehézipari Minisztérium (NIM) rendelte el, és tananyagának, óraeloszlásának kidolgozására Pilissy Lajos vezetésével egy bizottságot kért fel (Major Gabriella - kémia és laborgyakorlat, Romwalter Alfréd - fémkohászattan, Boczor E. István - képlékenyalakítás, szakgéptan, Pilissy Lajos - kohászati hőtechnika, metallográfia). A szervezés kiinduló gondolata az volt, hogy a KGM-hez tartozó kohóipari technikumokban a vaskohászat komplexumát tanították, a fémkohászatot még enciklopédikusán is alig. Ennek az lett a következménye, hogy az alumíniumipari üzemekbe került kohásztechnikusok általában nem állták meg a helyüket. A Színesfémipari Technikum a kohóipari technikumok tapasztalataira épült, azzal a különbséggel, hogy a vaskohászati diszciplínák helyett a fémkohászatiakat, súlyponttal az alumíniumipariakat tanítottak. A műhelygyakorlatot Erdősi László gépészmérnök, a technikum későbbi igazgatója dolgozta ki. A színesfémesek szakfelügyelője pedig közel 15 évig Pilissy Lajos volt. A színesfémipari technikumnak később kialakultak főleg az alumíniumipari központokban (Ajkán, Inotán, Almásfüzitőn, Székesfehérvárott, sőt Devecseren is) a kihelyezett esti tagozatai. Pl. a Székesfehérvári Könnyűfémmű külön épületet bocsátott a tagozat rendelkezésére. A színesfémipari technikusok képzettsége és tudása oly alapos és széles volt, hogy a Dunántúl több vegyipari gyárában szívesebben alkalmazták őket mint a vegyésztechnikusokat, mert kémiai tudásuk elegendő volt, viszont rajzi, gépészeti és konstrukciós felkészültségük messze jobb volt a vegyészekénél. Itt megemlítendő, hogy az OMBKE öntészeti szakosztályának több vezetője a színesfémipari technikumban alapozta meg műszaki tudását, így pl. dr. Lengyel Károly, Szombatfalvy Rudolf, Katkó Károly és Pordán Zsigmond kohómérnökök, vagy Marczisné dr. Bókony Gizella, a későbbi kandidátus és Széchenyi-díjas. A szerző nem csak mint tanár, hanem mint oktatásszervező (az OMBKE szakosztályi, majd elnökségi oktatási bizottságának tagja, illetve elnöke, a MTESZ központi oktatási bizottságának és az utóbbi ügyvezetésének tagja 1955-1982 között folyamatosan) 130 megállapíthatta, hogy a NIM oktatási szervei mindig sokkal aktívabbak,