Tóth György - Lengyelné Kiss Katalin: Régi vasalók (Öntödei múzeumi füzetek 12., 2003)

43. kép. Vasalás gázvasalóval, 1935. Pesti Hírlap Szakácskönyve 44. kép. Gázzal működtetett vasalóüzem az 1930-as években. Gázmúzeum fotótára, Budapest 45. kép. A dessaui DCGD gyár kettős melegítőállványa égőfej állapotát nehezen lehetett ellenőrizni. Háztartásokban ezért inkább az indirekt módszer terjedt el, melynél a hátul nyitott vasalókat úgy állították a gázlángra, hogy a láng, behatolva a vasalótest belsejébe, a vasalót felmelegítette. A fejlesztések arra irányultak, hogy az égésnél a gáz és a levegő aránya optimális hatásfokot biztosítson és valami módon a vasalótest hőmérsékletét szabályozni lehessen. A háztartásokban a folyamatos vasaláshoz általában két vasalóra volt szükség. A gáztűzhelyen képezték ki azt az alkalmas felületet, amely a vasalót befogadta. Itt, ebben a tartóban égett a gázláng. A lehűlt vasaló felmelegítése viszont ebben az esetben is időt igényelt, így egy tartóhoz általában két vasalót adtak. Még kényelmesebb volt az a megoldás, amikor két vasalót befogadó tartót alkalmaztak, ez gyorsabbá tette a vasalócserét, ill. akár két vasaló egyidejű használatára is alkalmat adott. Ezeket nem vasalóalátétnek szánták, de sok esetben ezt a funkciót is betöltötték. Készítettek viszont kifejezetten vasalóalátétnek is használható égőfejeket. Ebben két vasalónak volt helye és egy égőfej mindig a felé forduló vasalót melegítette, míg a másik használatban volt. Amikor a használt vasaló már lehűlt, a vasalóalátétet 90 fokkal elbillentve a már felfűtött vasaló került használati helyzetbe, míg a másik az égőfejjel találkozott [15, 23],