Tóth György - Lengyelné Kiss Katalin: Régi vasalók (Öntödei múzeumi füzetek 12., 2003)

23. kép. Az Öntödei Múzeum vasalókályhái Tömör vasalók A tömör vasalókat (német terminológia szerint: Blockeisen) egyetlen darab vasból gyártották, eleinte kovácsolták, később öntötték. A céhjelvényeken is így ábrázolták a vasalót. Fogantyúja a legtöbb darabnál elválaszthatatlan egységet képez a testtel. Sokféle méretben és alakkal készült, attól függően, mely területen alkalmazták. Más méret kellett a posztó, és megint más pl. a vászonnemű, vagy a kalap vasalásához. Kétféle alaptípust különböztetünk meg, az egyik a nehéz, tégla formájú, ún. szabóvasaló (Schneidereisen), a másik a hagyományosan háromszöget közelítő alaprajzú, kisebb tömegű, ún. laposvasaló (Flacheisen). A tömör vasalók felfűtése közvetett módon, általában vasalókályhával történt. A fával, később szénnel, majd gázzal fűtött öntöttvas kályhák olyan konstrukciók voltak, hogy oldalukon egyszerre több vasaló is melegedhetett, s így könnyen lehetett cserélgetni a vasalótesteket. A 19-20. század fordulóján a magyar öntödék és vaskereskedések is többféle típusú vasalókályhát ajánlottak vevőiknek. Szabóvasalók Amint arra már utaltunk, a vasalókat Magyarországon „téglázó vas", „téglázó réz" névvel is illették, és a velük való vasalást „téglázásnak" is hívták. A kifejezés a vasaló szerkezetére utalt, mely egy tömör, többnyire hasábszerű fémtömb volt, valamely alkalmas fogantyúval. A szabók hamar kisajátították maguknak, mert tudták a gyakorlatból, ha a vasaló nehéz, akkor nem kell nyomni vasalás közben. Egyes esetekben elégséges volt a felületre rátenni (Anlegeeisen) és egy kis ideig ott hagyni. Eleinte kovácsolással készültek ezek a vasalók, a fogantyújukkal egy testet képezve. A 18. század végétől már öntöttvasból gyártották a nagy tömbvasalókat is, s a nyitott rendszerű, fával burkolt nyél könnyen rá- és lecsatolható volt. Míg az egyik „tégla" melegedett a tűzhelyen, vagy a vasalókályhán, addig a másikkal tudtak dolgozni. A szabóvasalókon jelzett szám a tömegre vonatkozik, pl. a „16" jelzés 16 fontot, vagyis kb. 8 kg-os vasalót jelent. A szabóvasalók formája szinte a 20. század közepéig ilyen maradt, bár időközben a szabók is áttértek az elektromos fűtésű vasalókra. Ez utóbbi tény a formát alig érintette. 24. kép. W(eiss) M(anfréd) márkájú, öntöttvas szabóvasalók, cserélhető fogantyúval. Öntödei Múzeum