Tóth György - Lengyelné Kiss Katalin: Régi vasalók (Öntödei múzeumi füzetek 12., 2003)

Ezek után nézzük meg, mi a helyzet azzal a vasalóval, amit ma is használunk! A mai értelemben vett vasaló akkor kezdett elterjedni, amikor a ruházkodásban, az emberek öltözködésében igény támadt arra, hogy a ruha ne csak a „sík" felületeken legyen sima, hanem a rejtett zugokban is A divat is segítette a folyamatot a fodrok és hajtások terjedésével. A vasalókat már láthatjuk a 17. századi céhjelvényeken, pecséteken, zászlókon. A szabócéhek pecsétjén a 17. sz. végén jelenik meg a vasaló ábrázolása, ahogy azt az 1696-os németlipcsei és 1769-es jászberényi emlékek is bizonyítják [5]. A vasaló név csak fokozatosan alakult ki, ebben a korban Magyarországon „téglázó vas"-nak mondták az ilyen szerkezeteket. Ez is arra a korábbi fejlődési fokra utal, amikor csak az anyag nyomása, terhelése volt a vasalás legfőbb ismérve. Ebből a korból a habán kerámiákon lehet a leggyakrabban a szabómesterség jelképei, a tű, a gyűszű, a hosszmérő sing és a cérnagombolyag között a „téglázó vassal" is találkozni. Az egyik legkorábbi, dátummal ellátott „igazi" vasaló 1650-ből származik, és Mecklenburgban, a Neustrelitzer Museum-ban látható [5]. Ekkor már ismerték a legfontosabb vasalási tényezők szerepét, és a vasalót is ennek megfelelően használták. A vasalót a kifejtendő nyomás miatt nehézre készítették, belsejébe pedig felhevített vasbetétet, magot helyeztek a kellő hőmérséklet biztosítására. A vasalandó anyag nyirkosságát benedvesített ruhával biztosították. A 17. századtól már ismertek speciális vasalóeszközök is, a korábban említett fodrok, hajtások vasalására. A fodros gallérok kapcsán azt gondolhatnánk, hogy ez a viselet csak a spanyoloknál volt honos, pedig Magyarországon is igen elterjedt volt a nagyobb városok polgárainak öltözködésében. Gondoljunk csak Lőcse, Kassa, Sopron lakóinak a 16. sz. végéről, a 17. sz. elejéről fennmaradt férfi- és női öltözeteire [81. Meg kell említenünk a lassan kialakuló és fejlődő kalaposipart is, amelynek művelői ugyancsak speciális vasalókat használtak. Mindezek az eszközök többnyire fémből, legtöbbször vasból készültek, hogy hevíteni lehessen őket. Ez eredményezte a többi nyelvben is a „vas"-at tartalmazó vasaló (iron, Bügeleisen stb.) elnevezéseket. A vasaló tehát megszületett, csak a részleteken kellett tovább munkálkodni. Alakját a feladat jellege határozta meg, 8. kép. A jászberényi szabócéh 18. századi behívótábláján is megjelenik a vasaló 9. kép. Szabócéhkorsó vasalóábrá zolással, 1754. Savaria Múzeum, Szombathely