Lengyel Károly: A kupolókemencés vasolvasztás története Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 11., 2003)

A kupolókemencés vasolvasztás története Magyarországon Bevezetés Életünk, a bennünket körülvevő szűkebb és tágabb környezet elképzelhetetlen olyan eszközök, alkatrészek nélkül, amelyek öntvényből készülnek. Az öntvények gyártása, az öntészet az egyik legrégebbi fémalakító technológia, amellyel használati vagy művészi értékkel bíró tárgyak állíthatók elő. Ha utána gondolunk, sok ilyen fémből készült, öntvénynek nevezett tárgy el sem készíthető más technológiával, vagy csak nagyon gazdaságtalanul. Az emberiség története tehát részben a tárgyak és az ezekhez kapcsolódó, az előállításukat vagy megmunkálásukat célzó műveletek, mai szóval gyártástechnológiák története is. Tapasztalatból tudjuk, hogy a legtöbb fémből - de megmunkálhatóságuk, kikészíthetőségük vagy tulajdonságaik javítása céljából inkább azok ötvözeteiből - készülnek öntvények és öntött alkatrészek. Az öntvénygyártás egyébként - a végletekig leegyszerűsítve - nem egyéb, mint a megolvasztott folyékony fémnek az öntvény megkívánt végső alakjával megegyező vagy azt megközelítő formába való öntése, és az abban való megdermedése. Az egyszer használatos formák homokból, a többször használatosak fémből készülnek. Statisztikai adatok szerint 2001-ben a világ 35 iparüag fejlett országában mintegy 68 millió tonna öntvényt állítottak elő, ennek túlnyomó része, 58 millió tonna a vas- és acélöntvény [1]. Ezen belül meghaladja az 50 millió tonnát az a vasöntvény mennyiség, amelynek egy részéhez a folyékony fémet kupolókemencéknek nevezett olvasztókemencékben állították elő. Ezért gondoltuk azt, hogy az OMM Öntödei Múzeumában álló kupolókemencék felújítása alkalmából megkíséreljük összefoglalni e kemencetípus hazai történetét nemcsak a szakemberek, hanem az érdeklődő közönség számára is. Mielőtt erre rátérnénk, néhány mondatot érdemes áldozni az előzményekre.