Lengyel Károly: A kupolókemencés vasolvasztás története Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 11., 2003)

kísérleti kupolókemence 1951ben épült meg Király Miklós elgondolásai és tervei alapján a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárban [20]. A Király-féle kupoló az egyébként az irodalomból ismert konstrukciójú Frauenknecht-féle kemence továbbfejlesztett változata volt. A berendezés a korábban említett feltételeket oly módon teljesítette, hogy a kupolókemence aknájából az elégetési zóna felső szintjének magasságán a forró torokgázokat a kupoló szélszekrényében elhelyezett bordázott felületű, jó hőátadó képességű hőcserélő testekbe, az akkori elnevezés szerint radiátorokba vezették ki. A radiátorok a mai szóhasználat szerint konvekciós rekuperátorok voltak. Az így kivezetett gázokban az izzó koksszal való érintkezés elmaradása miatt a szén-dioxid redukciója már nem ment végbe, az ezzel járó hőveszteség eleve nem lépett fel. Az elszívott füstgáz a sohasem tökéletes égés miatt éghető szénmonoxidot is tartalmazott, amit megfelelő mennyiségű levegő hozzávezetésével elégettek, hőtartalma ugyancsak a fúvólevegő előmelegítésére fordítódott. Mivel a füstgázok viszonylag gyors áramlása és a kicsi hőátadó felület miatt kis hatásfokkal működő hőcserélő radiátorokban csak 150-180 °C-ra melegedett fel a fúvólevegő, azért a még nagy hőtartalmú füstgázokat visszavezették a kupoló aknájában levő hideg betétre. A kemence kéményén távozó füstgáz hőmérséklete így nem haladta meg a 250 °C-ot és szén-monoxid-tartalma is 2% alatt maradt. A kemence szerkezetét az 9. ábra mutatja. A berendezés olyan, három fúvókasoros kemence, amely konvekciós rekuperátorral előállított 9. ábra. A Király-féle kupolókemence vázlata