Bencze Géza: Az Oetl-féle vasöntöde története (Öntödei múzeumi füzetek 9., 2002)

akár többféle adaggal kellett dolgozni. Gyengébb anyagminőségek születtek a lehetségesnél akkor,'ha az egyik adagról a másikra történő átmenet nem lett pontos, ha az egymást követő adagokat nem tudták pontosan szétválasztani. Elsősorban a két legnagyobb partner, az államvasutak és a HM növekvő megrendelései vetették fel 1941-ben az öntöde bővítését. A vállalatvezetés 1941-^12 táján a várható öntödei termelést évi mintegy 860 vagonban (kb. 8500 tonna) állapította meg, s az öntöde leendő teljesítőképességét ehhez kívánták alakítani. Mivel az adott - és már jócskán elavult - berendezés bővítése itt szóba sem jöhetett, döntés született egy új öntöde felállításáról. Ez előnyösebb volt a várható termékkívánalom számára is, s vele mód nyílhatott az acél- és a temperöntvények, a féktuskók gyártásának teljes különválasztására. A meglévő ún. szürkevasöntödében gyárthatták továbbra is a kereskedelmi kályhaöntvényeket, a kokillákat és a gépöntvényeket. Az acél- és temperöntödében a keresletet kb. 430 vagonnyinak határozták meg: féksaru, sínszék, heveder, lemez, csapágycsésze, sorompóés váltóalkatrészek a MÁV-nak, bombatestek, csőbilincsek és vegyes öntvények. Az egyik legfontosabb termékből, a féktuskóból évi 500 vagonos megrendeléssel számoltak a MÁV, a BSZKRT és a BHEV részéről, de a tervezéskor a különböző magán- és gazdasági (keskeny nyomközű) vasutak várható igényeivel is számolni kellett. Az új öntöde helyét a meglévő mögötti szabad területen, mégpedig az 1940-ben felépített hat lágyítókemence közvetlen közelében jelölték ki. Ez egyrészt a technológiai folyamatsor számára is kedvezőbb volt a korábbi elhelyezéshez viszonyítva, de másutt erre hely sem volt a már zsúfoltan beépített telken. A kiszolgálóegységekkel együtt 1230 m

2-re tervezett csarnoképületben négy kupolót terveztek, a kedvezőbb üzemben tartás érdekében egyenként 2, 3, 4 és 5 tonna/óra kapacitással [30]. Az öntödéhez formázó- és magkészítő műhelyt, homokfeldolgozót, műhelyirodát és munkásöltözőt terveztek. Az öntödén belüli szállítást és anyagmozgatást kézi erővel szándékozták megoldani annak ellenére, hogy költségesnek tartották a segédmunkások alkalmazását, mondván, e munkásoknak sok a holtidejük. Az új épületek és építmények szerkezeti elemeit, az öntöde legjelentősebb berendezéseit a gyárban - saját kezelésben - állították elő, s már 1942-ben, a még nem teljesen befejezett üzemrészben - amely ekkor az ország egyik legnagyobb temperöntödéje volt - meg is indult a termelés. Az 1942-es mérleg szerint 580 ezer pengőt költöttek a - még ekkor nem teljesen kész - speciális öntési eljárásokra alkalmas „új öntödé"-re,