Lengyelné Kiss Katalin: Adalékok a soproni harangöntés történetéhez (Öntödei múzeumi füzetek 7., 2001)

pontosan a harangöntés technológiáját, de ilyen pontosan leírni a folyamatot csak az tudja, aki személyesen átélte ezt az élményt [9]. A vers szép példa arra, hogy még egy ilyen „száraz", műszaki téma is milyen élményszerűen jelenhet meg egy ihletett művész tollán, mennyi gazdag asszociációra, gondolati tartalomra adhat lehetőséget. A 7. képen az innsbrucki Grassmayr öntöde üdvözlőlapján szintén a teljes technológia áttekinthető a tervezéstől az öntésig. A soproni harangöntészet Az XIX. század egyik legjelentősebb hazai harangöntő műhelye a soproni székhelyű Seltenhofer-féle harangöntöde volt. Mielőtt azonban Seltenhofer Frigyes Keresztély 1816-ban jelentkezett a város elöljáróinál, hogy szeretne itt harangöntőként működni, volt már harangöntő a városban. S itt dr. Csatkai Endre, a város Kossuth-díjas múzeumigazgatójának munkáira kell hivatkoznunk [10, 11]. 1696-ben Reinhardt János György harangöntő (öt gyerekkel) az egyesített soproni puskaműves, lakatos, sarkantyúkészítő céh engedélyével foltozó munkát végezhet. Arra nincs adat, hogy harangot is öntött volna. A Felső-Ausztriában született Pflstermeister János József 1745-ben nyert polgárjogot Sopronban, mint harangöntő. Schell Pál fegyvertáros utódja lett. A tűztorony mellett kapott szállást. Mivel a harangöntés tűzveszélyes és hozzá nagyobb terület is kell, a Bécsi-kapun kívül alapított üzemet 1760-ban, a már meglevő öntő műhely mellett. A város rossz szemmel nézte a terjeszkedést, még 1766-ban is csak 10 ház volt a Bécsi-kapun túl. Lassanként azonban benépesedett ez a környék. Pflstermeister közel három évtizedes munkássága alatt a Dunántúl nyugati vármegyéibe szállított, sőt jó hírt szerzett a soproni iparnak Pesten is a Rókus-kápolnába öntött harangjával. Csatkai 15 harangját említi, ebből 4 már 1942-ben nem volt meg. Közülük az egyik „egy soproni városi harang öntése". A kismartoni Kálvária-templom nagyharangját (0,4 t) ő készítette, mint Stuck- und Glockergiesser, tehát ágyúöntő is volt. A templom négy, ma is meglevő domborművét is ő öntötte. 1749 és 1771 között öntött az említetteken kívül öntött a csepregi, a dömölki, türjei, fertőszéplaki, alsólendvai, lajtapordányi, sarródi, osli és káldi templomok részére. Patay Pál adatközlése alapján [12] még néhány