Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)
Bevezetés A vasnak tüzes állapotban történő alakítása, a kovácsolás művészi jelleget is felvehet, ha egy, a szakma magas fokán tevékenykedő mester, korának felfogásmódja által képes esztétikai alakzatot létrehozni. Az ilyen tevékenységet művészi kovácsolásnak nevezik. A kovácsoltvas-művesség az iparművészetnek egy sajátos ága, alkotásai magukon hordozzák a történelmi korszakok változásainak sokféle jegyét, története pedig az általános művészettörténet, a művelődéstörténet, valamint az ipartörténet sok szálán át követhető nyomon. Eredete az ősi mítoszokba nyúlik vissza, e művességet három évezrede művelik. Az ókorban fegyvereket, szerszámokat készítettek, majd a román művészeti korban kapott a mesterség valójában művészi feladatot. Ez időtől az építészeti elvek nyomán az architektúra kiegészítőjévé vált, sőt egyes stíluskorszakokban pl. a barokkban vagy a rokokóban annak egyenjogú társművészetévé lett. Széleskörű elterjedését az építészetben történő alkalmazásának köszönheti, és az architektúra formáihoz igazodva teljesítette az építészet szabta funkciót, így kapuval, rácsokkal, kopogtatóval, zárral stb. szerelte fel, de egyben díszítette is az épületet. A művészi vasművesség e válfajába az architekturális vasművészet tartozott. A használati és berendezési tárgyak, kandeláberek, kandallófelszerelések, csillárok, gyertyatartók és még sok más, a kényelmet szolgáló alkotás az artisztikumot kedvelő kovácsok révén vált a lakások funkciót teljesítő felszerelésévé. Az ipar és a kereskedelem a hírverés eszközévé léptette elő, aminek eredményeként látványos cégérek tették és teszik ma is változatossá a tradicionális utcaképet. Az ún. „kisművességbe" tartozó kisebb tárgyak nagy számban készültek, hírmondójuk is bőven maradt, elemzésük azonban egyrészt a sorokkal való takarékoskodás, másrészt a nagyobb művekkel való formaviláguk azonossága miatt felesleges, és ismétlésük csak a szócséplés kétes eredményéhez vezetne. A művészi kovácsolás a mesterség ismeretében gyökeredzik, ezért az iparművészet felé az első lépés a mesterség mintaszerű elsajátítása. E művesség művelőjének kifogástalan technikai képzettséggel, tökéletes fizikai erőnléttel és művészi invencióval kell rendelkeznie. A művészi kovácsolás alapja - de nem egyedüli kritériuma - a mesterségbeli tudás, hiszen a kivitelezés, a vas formálása sok olyan mozzanatból áll, ami közvetlenül az ipari munkálkodásnak a része, tehát beható szakértelmet, intenzív gyakorlatot és fizikai erőkifejtést követel, ám az artisztikum is