Szabó Attila: Repüljünk! A repülés és az űrhajózás története (Budapest, 1994)

A francia testvérpár egy piactéren mutatta be második léggömbjét a kíváncsiaknak. A kötélen himbálódzó kosárban állatok utaztak. Sajnos a ballonokat nem lehetett irányítani, a szél elsodorta őket, ahogyan a játék léggömböket is, ha elszabadulnak a kezetekből. Az emberek nem nyugodtak bele, hogy a szél, azaz a levegő áramlása szabja meg léggömbjük útirányát. Az sem tetszett nekik, hogy sokáig kellett tüzelni a léggömbök alatt ahhoz, hogy a levegő felforrósodjon és a ballon felemelkedhessen velük. Addig kísérleteztek hát, míg rá nem jöttek arra, hogy léteznek olyan anyagok, amelyeket ha összekevernek, belőlük a levegőhöz hasonló, de annál sokkalta könnyebb gáz keletkezik. Kitalálták, ha ezt a gázt egy könnyű tartályban - mint amilyen pl. a léggömb is - összegyűjtik, akkor az felemelkedik. így aztán elmaradhat a kényelmetlen, hosszú ideig tartó tüzelés. A léghajók kora Később a léggömböket már gondosan megtervezték. A vázra könnyű és vékony alumínium lemezeket erősítettek. A gömb helyett pedig szilvamag alakú tartályt készítettek, és az utazókosárba motort szereltek. A motorok fából készített légcsavarokat forgattak, és ezekkel mozgatták a levegőben az egész alkotmányt, amit léghajónak neveztek el. Az első léghajókat gőzgépekkel és villanymotorokkal hajtották. Ezek ereje azonban kevésnek bizonyult, ezért később áttértek a benzinmotorok alkalmazására. A léghajók már több embert tudtak szállítani, mint a ballonok, és pontosan oda repítették utasaikat, ahová azok menni kívántak. Hátrányt jelentett azonban az, hogy nagyon sok könnyű gáz kellett a léghajó tartályának feltöltéséhez, és az elért sebesség sem volt nagy. Egy jó lovas könnyen utolérhette a léghajót. Az emberek természetesen még gyorsabban szerettek volna repülni, ezért továbbra is új megoldásokon törték a fejüket.