Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 5. évf. / 1882 (Budapest, 1883)

Helyi érdekű s másodrangú vasutak - Nagy - Kikinda-Nagy - Becskereki vasút

397 Nagy-kikinda—nagy-bccakereki vasut. egyesítését, vagy a megállapított idő előtti feloszlását, továbbá az igazgatóság vagy egyes tagjainak megbízatásuk lejárta előtti felmentősét tárgyazó indít­ványok felett csak a jelenlevő szavazatok kétharmad többségével és csak oly közgyűlésből hozható határozat, melyben a kibocsátott részvények legalább egy­harmada képviselve van. Ha a részvények egyharmada nincsen képviselve, akkor ugyan e czélra és a tárgynak közzététele mellett 10 napra újabb közgyűlés egybehívandó, mely a képviselt részvények számára való tekintet nélkül, a jelonlevö szavazatok kétharmad többségével, jogérvényesen határozhat. 25. §. A közgyűlési választások, ha csak a közgyűlés más választási mó­dot nem állapit meg. szavazati lapok utján történnek és megválasztottaknak tekintetnek, kik az általános szótöbbséget nyerték. Ha az első szavazásnál általános szótöbbség nem éretnék el, akkor azok, a kik az első szavazásnál legtöbb szavazatot nyertek, a megválasztandók két­szeres számában kerülnek szűkebb választás alá. Az esetre, ba a szűkebb választásnál két jelölt egyenlő számú szavazatot, nyerne, akkor köztük a tetemesebb részvénybirtok, ha pedig ez is egyenlő lenne, a sors dönt. 26. §. A rendes közgyűlés elé terjesztendő tárgyak a következők : a) az igazgatóságnak üzleti jelentése a lefolyt üzletévről ; b) az igazgatóság számadása és a tiszta nyereség hováforditására irány­zott indítványa ; c) a felügyelő - bizottság jelentése a mérleg megvizsgálásának eredmé­nyéről, valamint az igazgatóság által a nyereség felosztása tárgyában tett inditvány felett; d) az a) c) pontig emiitett jelentések, indítványok és a mérleg megálla­pítása, valamint az igazgatóság és felügyelő - bizottság részére adandó felment­vény feletti határozathozatal. Ezenkívül a közgyűlés határozatának kizárólag fenn vannak tartva : «) az igazgatóság és felügyelő - bizottság tagjai számának, az alapsza­bályokban megállapított határon belüli meghatározása és e tagoknak megvá­lasztása; kivételt képez ez alól az első igazgatóság, melynek 13 tagja közül az első 3 évre hatot a kereskedelmi törvény 183. §-a alapján a magyar országos bank részvénytársulat nevez ki, a fennmaradó hét közül pedig egyik mindenkor Torontálmegye alispánja, kettőt az engedélyokmányhoz képest a m. kir. pénz­iigyminister nevez ki és négyet a többi részvényesek választanak. Az első 3 év elmultával a m. kir. pénzügyminister által kinevezendő kőt tagon és Torontál­megye alispánján kivül, az igazgatóság összes tagjai a közgy űlés által lesznek választandók ; /) más társasággal netán kötendő cartellszerzödések jóváhagyása, továbbá más vaspályák üzletének átvétele, valamint saját pályaüzletének más társaságra vagy az államra való ruházása, avagy a pálya el- vagy bérbeadása; g) az igazgatósági tagoknak kiszolgáltatott jelenléti jegyek értékének meghatározása; h) a társulati töke felemelése vagy leszállítása; i) a tartalékalapnak a kormány jóváhagyása melletti esetleges igény­bevétele : j) a társulat feloszlása és felszámolás kirendelése ; k) az alapszabályok módosítása ; l) oly indítványok, melyek egyes részvényesek által határozathozatal végett a közgyűlés elé terjesztetnek. A fenti f), h), i), j), és k) pontok alatt emiitett tárgyak feletti határozatok csak a m. kir. álíamkormáuy jóváhagyása után válnak jogérvényesekkö. IV. Fejezet. Igazgatóság. 27. §. A társulat ügyeit az igazgatóság vezeti, mely legalább hat és leg­feljebb tizenhárom tagból áll, kiknek túlnyomó számban magyar honpolgároknak kell ienniök s Magyarországon lakniok.

Next

/
Thumbnails
Contents