Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 5. évf. / 1882 (Budapest, 1883)

Helyi érdekű s másodrangú vasutak - Nagy - Kikinda-Nagy - Becskereki vasút

Nngy-kikinda-nagy-becnkercki vasút. 395 hányada — mindkettő ezüst értékben számítva — biztosíttatik, s az elsőbbségi részvényeknek a törzsrészvények feletti előnye a kamatozás s törlesztés tekin­tetében, azon elöigényben áll, mely szerint, ha a vasút jövedelmei az egyik vagy másik évben az elsőbbségi részvények 6%-os kamatait s esedékes törlesztési hányadait nem fedeznék, a hiány mindenesetre a következő év vagy évek jöve­delmeiből fog pótoltatni ugy, hogy a törzsrészvények birtokosai addig kamatok­ban nem részesülnek, mig az elsőbbségi részvényekre járó esetleges utáufizetések teljesen ki nem egyenlítettek. Hasonlólag a társaság feloszlása, illetve felszámolása esetén a törlesztés utján be nem váltott elsőbbségi részvények birtokosai legelőször is azon elő­joggal birnak a felosztható társasági vagyonra, hogy ebből legelső sorban az elsőbbségi részvényeket a fentiek szerint illető követelések elégitendök ki, azután az ekként tisztán fenmaradó társasági vagyonból az elsőbbségi rész­vények lehetőleg névértékben fizettetnek ki. azaz váltatnak be, — s végre az ezek után fennmaradó társasági vagyon, az összes törzsrészvényesek között, részvényeik arányában osztat.ik fel. Az elsőbbségi részvények évi 6% kamata s törlesztési hányadának a fen­tiek szerinti fedezése után, a törzsrészvényeknek évi 6°/o-os kamata fog kifizet­tetni s a mennyiben még ezen felül is marad rendelkezésre tiszta jövedelem: az, miután az elsőbbségi és törzsrészvényeket minden egyéb tekintetben ugyanazon jogok illetik meg, mint felülosztalék fog az összes részvényesek közt egyenlő arányban felosztatni, illetve a részvénytársulat alapszabályai értelmében rendel­tetéséhez képest felhasználtatni. 13. §. A törzsrészvények törlesztése mindaddig kezdetét nem veendi s nem veheti, a mig az összes elsőbbségi részvények nem törlesztettek. Ennek megtörténte után a törzsrészvények a m. kir. államkormány által jóváhagyandó törlesztési terv szerint, a társulat 90 évi tartamának megfelelő beosztással fog­nak törlesztetni. 14. §. Az elsőbbségi, valamint annak idején a törzsrészvények törlesztése az előbbi §. sorrendje szerint kisorsolás utján történik, mely kisorsolás a tör­lesztési terv szerint évenkint a társaság székhelyén, közjegyző előtt, vagy ható­sági felügyelet alatt nyilvánosan eszközöltetik. " A kisorsolt részvények számai közhirré teendők s a sorsolás napjától számitandó hat hónap alatt kifizetendők, kamatozásuk pedig a beváltás napján szűnik meg. Ha az engedély tartama alatt jövedelemhiány miatt az összes részvények törleszthetők nem lennének, a törleszthetlenül maradt részvények tulajdonosai részvényeiknek beváltását vagy e czimen bárminemű kárpótlást az államtól vagy bárki mástól többé nem igényelhetnek. A beváltott részvényekért bemutatóra szóló élvezeti jegyek adatnak ki. Ily élvezeti jegyek tulajdonosai a 6%-os részvénykamatokat többé nem igényelhetik, egyebekben azonban a részvénye­sekkel egyenlő jogokkal birnak. Ezen élvezeti jegyek mintája a kormány elő­leges jóváhagyása mellett annak idején az igazgátóság által fog megállapittatni. 15. §. Az elsőbbségi részvények a 3 j., a törzsrészvények a 4 j. alatti minta szerint állíttatnak ki, s egy a társaságnál őrzött juxtakönyvből kivágva, folyószámmal, a társaság száraz czimbélj egével és két igazgatósági tag aláírá­sával láttatnak el. III. Fejezet. Közgyűlés. 16. §. Mindazon jogokat, melyek a társaság ügyei tekintetében a rész­vényeseket illetik, a részvényesek összesége a közgyűlésen gyakorolja. 17. §. A közgyűlésen minden részvényest minden birtokban levő 1 darab részvény után egy-egy szavazat illet meg. Azon részvényesek, kik a közgyű­lésen személyesen vagy képviselőik által résztvenni kivánnak, tartoznak rész­vényeiket a még le nem járt szelvényeikkel együtt 8 nappal a közgyűlés meg­tartására kitűzött határnap előtt, a társulat hivatalos helyiségében, vagy az igazgatóság által a ineghivási hirdetményben e czélra kijelölt helyen letenni. A letett részvényekről elismervény adatik, mely igazolásul szolgál a közgyü-

Next

/
Thumbnails
Contents