Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 5. évf. / 1882 (Budapest, 1883)
Helyi érdekű s másodrangú vasutak - Nagy - Kikinda-Nagy - Becskereki vasút
380 Nagy-kikinda - nagy-becskerek i vasút. mány az engedélyezés iránt e társasággal bocsátkozott tárgyalásokba, ellenben Gróf Károlyi Ede és társait a végleges engedély kiadása iránti kérelmökkel elutasította. A cs. kir. szab. osztrák államvaspályatársasággal megiuditott engedélyezési tárgyalások csakhamar befejeztetvén, ennek eredményeként a közmunka és közlekedési m. k. minister 1872. év márczius havában benyújtotta a törvényhozáshoz a cs. k. szab. osztrák államvaspályatársulat kamatbiztositékának felemeléséről s a nagy-kikindapaucsovai vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében a társulat kamatbiztositási átalányának a magyar államot illető része további 1.200,000 frttal felemeltetett s ezzel szemben a társulat kötelezettséget vállalt volna: 1. Nagy-Kik indától Pan csóváig egy elsőrendű gözmozdonyú vasutat az egyúttal megállapított engedélyokmányban*) meghatározott feltételek mellett kiépíteni, oly kikötéssel mindazonáltal, hogy az állam biztositja a társulatot, mikép a) vagy Belgrád mellett a Dunán való átkelést és a szeib vasútvonalhoz való csatlakozást a társulat részére kieszközli, vagy l) ha ez bármi okon általában létre nem jöhetne, egy a nagykikinda-pancsovai vonalból kiágazó s Zimonyba vezető szárnyvonal kiépítésére engedélyt ád, addig ped :g, mig a most emiitett feltételek egyike vagy másika beteljesednék, a kikinda-pancsovai vonalra évenként 449,278 frtnyi külön kamatbiztositást adand oly módon, hogy ha az évi tiszta jövedelem a fentebbi összeget el nem érné, a hiányt az engedélyokmány értelmében az állam fogja pótolni s hogy továbbá azon időre, mig e vonal külön kamatbiztositásban részesül, a társulatnak eredeti s illetőleg felemelt kamatbiztositási átalányából évenként 449,278 frt lesz levouaudó. Kötelezettséget vállalt volna továbbá a társulat: 2. Délkeleti vonalának vácz-marcbeggi részén a Pozsony melletti alagutat kivéve, bárom év alatt a második siuutat teljesen kiépiteni és 3. 1872. évi január hó 1-től számított öt év lefolyása alatt üzletben levő magyarországi vonalainak kiterjesztésére s felszerelésére 8.000,000 frtot, valamint a vonalak forgalmi eszközeinek szaporítására 5.750,000 frtot, tehát összesen 13.750,000 frtnyi összeget beruházni, viszont végre biztosíttatott a társulat, hogy a zimonyi szárnyvonal engedélyezése esetén kamatbiztositási átalánya e szárnyvonal épitési költségeinek arányában újból fel fog emeltetni. A fö megállapodásaiban vázolt eme törvényiavaslat, illetőleg egyezmény, az akkori kormány nyilatkozata szerint »nemcsak pénzügyi, de közgazdászati tekintetben is igen kedvezőnek találtatott, mert annak folytán az állam remélhetőleg legcsekélyebb megterheltetés nélkül, nemcsak egy igen fontos új vasutat nyer vala, hanem az engedélyes társulat eddigi vonalai is oly állapotba helyeztetnek, melynél fogva mindazon nehézségek, melyek kivitelünkre eddig gátlólag hatottak, gyökeres orvoslást nyertek volna.« Mindazáltal a közbe*) L. 1869/72. évi országgyűlési irományok 15 köt. 1409. sz.