Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 2. évf. / 1879 (Budapest, 1879)

Közúti vasutak. - III.Pesti közúti vasút .

Pesti közúti vasut-társulat. 307 hálózatának a sugár-uton át a városligetig és anádor-fegyvergyár-utcza és Margit-hidon át Budáig tervezett kiépítésére vonatkozó tárgya­lások*) 1878. évben sem voltak lebonyolíthatók, sőt mondhatni, hogy e tárgyalások vége a két első vonalat illetőleg beláthatlan. Az újpest-rákos­palotai vasút átvételére vonatkozó terv pedig egészen meghiusúlt, mert e vasút 1878. év folyamán gróf Károlyi Sándor tulajdonába menvén át, egyelőre legalább nem lehet kilátás arra, hogy e vasút a társulatra nézve előnyös módon megszereztethessék. A budai közúti vasútnak átvétele 1878. évben még nem válhatott, ténynyé, 1879. év elején azonban a fővárosi hatóság helybenhagyván az adásvételi szerző­dést, *) a kormány részéről pedig megadatván az engedély a Margit­hidon a síneknek lerakására, ezen engedélyek alapján a budai közúti vasutat a társulat saját tulajdonába és kezelésébe f. 1879. év ápril havában tényleg átvette. Az eugedélytartam ugy a régi, mint a budai közúti vasúthálózatra nézve az emiitett adásvételi szerződés helyben­hagyása alkalmából az illetékes hatóságok által 10 évvel, azaz 1917. évig meghosszabbíttatott. A társulat 1879. évi ápril hó 16-án tartott rendes közgyűlésén a budai közúti vasútnak a társu­lati hálózatba való bekebelezése határozatilag kimondatván, ugyan­ekkor a társulat czímét »Budapesti közúti vas pálya-tár­sas ág«-ra változtatta át. Megemlitést érdemel még, hogy ugyan­ezen közgyűlés által a Margit-hidon építendő új vonal s általában a hálózat kiterjesztése folytán szükségessé vált beruházások költségeire 404,958 frtnyi hitel szavaztatott meg, az igazgatóságra bízatván az összeg beszerzéséről való gondoskodás, azon határozott feltétellel, miszerint új részvények ki nem bocsáthatók. A margithidi vonal építése a közgyűlés után csakhamar munkába vétetvén, az tudva­levőleg még a f. év nyarán átadatott a közforgalomnak. Társulati alaptőke 1878. évi deczember lió 31-én. Részvénytöke : I. kibocsátv. 1865-ben 1072 db. részv. á 200 frt 56 db. fél á 100 frt 220,000.— II. » 1867-ben 1626 » » » 200 » 48 » » » 100 » 330,000.— III. » 1868-ban 3227 » » » 200 » 46 » » » 100 » 650,000.— IV.*) » 187°/4-ben 2383 » » » 200 » 205 » > » 100 » 497,100.— összesen 8308 db. részv. ä 200 frt 355 db.~fél á 100 frt 1.697,100.— V. kibocsátv. 1874-ben, 6/to db. ideiglenes részvényj. forgalomban 100. — Összesen í .697,200. — 1877. év végével törlesztve volt 339 db. részvény. 1878. évben törlesztetett 89 1/2 db. részvény. Marad forgalomban 1879. évi január hó l-én 7881 db. egész és 352 db. fél részvény és 6/io ideiglenes részvény. Épitési töke 1878. évi deczember lió 31-én. Az összes vonalak értéke Epületek és ingatlanok Forgalmi eszközök . Leltári tárgyak . . . . Műhelyek Anyagkészlet . . . . *) Lásd »Magyar vasúti évkönyv« I. évfolyam 496. lap. 834,924*99 frt 469,735-40 » 374,217*10 » 14,908*26 » 9,589*23 » 55,191*82 » 20*

Next

/
Thumbnails
Contents