Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)

Magyar vasutak - II. Arad-körösvölgyi vasút

Anul-kurO.völgyi vasut-társulat. alatt nyilvánosan, kisorsolás utján történik s a kisorsolt részvények a sorsolás napjától számítandó 6 hónap alatt kiíizetendők, kamato­zásuk pedig a beváltás napján megszűnik, de a kiadandó élvezeti jegy alapján a feliilosztalékra a beváltott részvények is igénynyel birnak s egyéb jogokban is részesülnek. A társaság ügyeit vezeti: a) a közgyűlés, b) az igazgatóság, c) a felügyelő bizottság. — A rendes közgyűlés legkésőbb minden év második negyedében tartatik meg, — rendkívüli közgyűlések is tart­hatók az alapszabályokban meghatározott esetekben. — Háromszáz forint névszerinti értékű részvények birtoka egy szavazatra jogosít. — Egy részvényes sem maga, sem más nevében együtt nem birhat többet 50 szavazatnál. — A közgyűlés határozatképes, ha a jelen­levők a részvénytőkének legalább egy tizedét képviselik. A határozatok rendesen általános szótöbbséggel hozatnak ; szavazategyenlőség esetére az elnök szava dönt. Ha az első közgyűlés nem határozatképes, eluapoltatik s 8 nap alatt újból egybehivatik, a midőn tekintet nélkül a részvényesek számára, érvényesen határoz a napirendre kitűzött tárgyak felett. Az igazgatóság az elnökkel együtt 15 tagból áll, kik a köz­gyűlésen a részvényesek sorából s a társulat hivatalnokai közül is 6 évre választatnak. — 5 tagnak állandóan Aradmegyében, 10-nek Magyarországon kell laknia. — Az igazgatóság körében előforduló üresedést ideiglenesen az igazgatóság tölti be. Az igazgatósági tag megválasztásától számított 14 nap alatt biztosítékul 10 db társulati részvényt letenni tartozik. Az igazgatóság maga kebeléből 6 év tar­tamára elnököt és két alelnököt választ s ülést tart annyiszor, a mennyiszer szükséges, de legalább is havonként egyszer. Érvényes határozathozatalhoz a tagok meghívása s az elnökkel együtt legalább 3 tag jelenléte szükséges. A határozatok általános szótöbbséggel hozatnak, — szavazategyenlőség esetében az elnök dönt. — Az igaz­gatósági tag oly arányban részesül a fennebb emiitett jutalékban, a mily arányban az igazgatósági ülésekben részt vett. — Az igazga­tóság vezeti a társulat összes ügyeit, képviseli azt kifelé s jegyzi a társulat czégét. A felügyelő bizottság a társasági ügyvezetés ellenőrzésére a közgyűlés által egy év tartamára választott 3 rendes és 1 pót­tagból áll. A póttag csak akkor múküdik, ha a rendes tagok száma 2-re olvadna le, ba pedig ezek száma 2-nél is kevesebbre szállna alá, tartozik az igazgatóság pótválasztási közgyűlést egybehívni. A felügyelő bizottság rendes tagjai számarányukhoz képest az igaz­gatóság tagjaival egyenlő díjazásban részesülnek. A társaság számadásai évenként dcczember hó 31-én lezáratnak s a mérleg a felügyelő bizottság jelentésével együtt az igazgatóság által a közgyűlés elé terjesztendő. Üzleti évül a naptári év szá­míttatik. Megjegyzendő e helyütt, bogy a társulati alapszabályok, a mint az alább közölt közgyűlési határozat 7-ik pontjából is kitűnik, a kormány részéről mindeddig helybenhagyva nem lettek,

Next

/
Thumbnails
Contents