Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)
Magyar vasutak - II. Arad-körösvölgyi vasút
I Arad-köröaTÖJgyt vasut-társulat. séget vállaljanak arra nézve, miszerint a kölcsön törlesztési részletei pontosan fizettetni fognak, és végre bogy addig a részvények után osztalékok ki ne adassanak, mig a kölcsön összege teljesen fedezve nem leend. A takarékpénztárak által felajánlott kölcsön — miután az igazgatók hajlandóknak nyilatkoztak a kérdéses kezességet elvállalni, ha részökre előbb a pénzintézeteknek felajánlott elsőbbségi értékek biztositékképen Ietéteményeztctnck és az ezekkel egybekötött szavazati jogok gyakorlata a kezesség fennállásának idejére reájuk ruháztatik — meg is köttetett, de nem a felajánlott 300,000 frt, hanem csak 240.000 frt erejéig, s a kölcsön fele részben az első aradi, fele részben az aradmegyei takarékpénztáraktól 1878. év april elsején fel is vétetett. Ezen kölcsönnek alapján a társulat képesitve van, a legrosszabb üzleti viszonyok feltételezése mellett is legfeljebb G év alatt összes függő tartozásait törleszteni, ezzel egyúttal alkalom van nyújtva arra nézve is, hogy ezen idő eltelte előtt a legelső kínálkozó kedvező alkalom esetében az elsőbbségi értékek elávusitása, vagy pedig a kölcsön kedvezőbb kamatlábának utólagos kieszközlése által a pénzügyi helyzet fokozatosan javittassék, vagy teljesen rendeztessék. A pénzügyi viszonyok consolidálá'ára irányzott sikeres törekvés mellett a társulat hálózatának további kiterjesztésére is gondot fordított. — E czélból a borosjenöi-jószásbelyi, szent-anna-kisjenökétegyházai vonalak előmunkálatainak végrehajthatására újólag engedélyt kért és nyert is a kormánytól. Eme kiegészítési vonalakon kivlll még az Aradtól, Pécska, Battonya, Mezőhegyesen át Makóig vezető vasútvonalra is kért s nyert a társulat előmunkálati eugedélyt. A társulat e részbeni törekvései már is némi sikert eredményeztek, — mert az érdekelt vidék lakossága és birtokossága, valamint a megyei hatóság részéről igen kedvező pártolásban és anyagi támogatásban részesül a vonalnak Borosjeuőtől egyelőre Borossebesig leendő meghosszabbítása, úgy hogy remélhető, miként ezen vonalrész épitési költségei az érdekeltek által teljesen fedeztetni fognak s ennek következtében az épités rövid idő múlva megkezdhető leend. Közel kilátásba van helyezve továbbá a vasútvonalnak meghosszabbítása Borosjenőtől Csermő felé. — A borosjeuői faüzlet tulajdonosa, mint egyik főrészvényese a társulatnak, már ajánlatot is tett, hogy ezen vonalrészt a társulat részére saját költségén kiépítteti, s ezen költségei kárpótlásául megfelelő mennyiségű törzsrészvényt elfogad. — A vasút tervezett folytatása Mezőhegyes és Makó felé az illető vidék törvényhatóságai, községei és birtokosságánál szintén élénk viszbangra talált. Az érdekeltek részéről az arad-körös völgyi vasuttársulat küldöttjeinek részvétele mellett már több rendbeli értekezletek tartattak, melyeknek alapjáu határozatba ment, hogy a tervezett vasut Aradról kiindulva Mezőhegyes, Makó, H.-M.-Vásárhely, Szentes és Kuu-Szent-Mártouon át egész Szajolig vezettessék, és hogy a társulat elnöke, mint az érdekelt értekezleteknek is elnöke, a nevezett vasut