Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)

Magyar vasutak - II. Arad-körösvölgyi vasút

28 Arad-köröfivölgyi vasut-túreulat­folyamodván, vele az engedélyezési tárgyalások megkezdettek s rövid idő alatt sikeresen befejeztettek, — s az 1875. évi XLIY. t. ez. által végre kiadatott az engedélyokmány, melynek főbb határozmá­nyai a következők, u. m.: Az engedélyesek, és pedig borosjenői Atzél Péter és társai jogot nyernek egy Aradtól Új-Szent Annán, Világoson, Paukotán át Borosjeuőig vezetendő másodrangú mozdony­vasút kiépítésére és üzletére; felbatalmaztatik egyúttal a kormány, hogy a nevezett vasútnak Jószásbelyig leendő folytatását, esetleg kisebb, a fővonalból kiágazó szárnyvonalaknak kiépítését, az enge­délyeseknek hasonló feltételek alatt engedélyezhesse. A pálya alépít­ménye egy vágányra állitható elő s a földbeváltás is csak az ehhez szükséges területre szorítható. — A második vágány akkor rakandó le, ha a pálya évi elegy-bevétele mértföldenként 100,000 forintot ezüstben meghaladna. Az engedélyesek erre azonban csak az enge­délytartam első 70 éve alatt kötelezhetők. Az utolsó 20 év alatt az engedélyesek a második vágány lerakására csak külön, szerződésileg megállapítandó kárpótlás mellett szoríthatók. A maximul emelkedési viszony 1:100; a legkisebb görbületi fél átmérő: 300 méter. A pályatest koronaszélessége ott, hol a sínek a talpfákon nyugosznak, 3.3 méterben állapittatik meg. — A kavicságyazás a sínlábak alatt 0.25 méternyi vastagságban, a sinlábak magasságában pedig 2.8 méter szélességben eszközlendő. A müépítmények kivétel nélkül fából állíthatók elő. A sinek folyó méterenként nem lehetnek könnyebbek 3G vámfontnál s olykép erő­sítendők meg a szorosan összefüggő talpfákon, hogy hordképességök 80 mázsa tengelynyomásnak megfeleljen. — Használatban volt vagy kevésbé jó minőségű sínek alkalmazása csak annyiban engedtetik meg, a mennyiben a forgalom biztonsága nem veszélyeztetik. Függő sin-ütközök és egyszerűen szerkesztett kitérők alkalmazása megen­gedtetik. A közönséges talpfák legalább 2.2 méter hosszúak legyenek, mindamellett úgy ezek, mint a kitérők talpfái, lágy vagy kemény, fürészelt vagy hasított fából is előállíthatók. Az épületek előállítá­sánál a legszükségesebb mérvre szorítkozhatni, és az épületek a lielyszinén található legolcsóbb anyagból állíthatók elő, esetleg oszt­falazat, égetetlen tégla vagy vert falazattal, vagy egészen fából. Rendkívüli esetek kivételével, az állomásokon mindenesetre szükséges őrházakon felül 4 kilométernyi távolságban egy-egy őrház épitendö. Minden állomáson elégséges egy váróterem előállítása. Árúrak­tárak csak a forgalom igényei esetén épiteedök. A vízállomásokon kézi szivattyúk, — vízvezetö-csovekül égetett anyag használható, esetleg a mozdonyok közvetlenül a kútból itathatok. — A pálya­elzárás a legszükségesebb mérvre szorítható. — A láttani, — halltaui és haraDgjelzők mellőzhetők, — de egy üzleti távirda-vezeték elő­állítandó. A forgalmi eszközök megválasztása az engedélyesek tet­szésére hagyatik; a mozdonytengely legnagyobb megterhelése 160 vámmázsában állapittatik meg, s megengedtetik két tengelyű moz­donyok alkalmazása. Mihelyt annyira emelkedik a forgalom az engedélyezett vonalakon, hogy az éjjeli szolgálat behozatala kivána-

Next

/
Thumbnails
Contents