Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)

Közúti vasutak - XXV. Temesvári közúti vasút

I Temesvári közúti vasut-társulat. 505 bocsáttatott ki, mely czimletekből 1500 dbot az engedélyesek vettek át, 500 db. pedig nyilvános aláírás utján teljes befizetés mellett helyez­tetett cl. Az épités a gyárváros-belvárosi vonalon ezután megkez­detvén, oly gyorsan befejeztetett, hogy e vonal 18G9. évi julius hó 8-án már átadatott a közforgalomnak. A belváros-józsefvárosi vonal 1870. évi október bó 10-ón helyeztetett üzletbe. A társulat felügyeleti hatósága első sorban Temesvár sz. kir. város közönsége, másod sorban a közmunka- és közlekedési m. k. ministerium. A társasági alapszabályok szerint a névre szóló teljesen befize­tett részvények engedményezhetők, az átíratásért a fokszerü bélyegen kivttl 50 kr. díj fizetendő. Az alaptőke elsőbbségi kötvények kibo­csátása vagy a részvény szaporítása ulján a közgyűlés által fölemel­hető, a netán kibocsátandó új részvényekre a régi részvényeseknek elővételi jog van biztosítva. A netáni veszteségekért minden részvény fél értékig szavatol. A társaság ügyeit egy öt tagból álló igazgatóság vezeti; a tagok 3 évre választatnak. Az igazgatóság havonként egyszer ülést tart, s az üzletigazgatóság által hajtatja végre intézkedéseit. Minden igazgatósági tag 10 részvényt tartozik biztosítékul letenni. A társasági czég két igazgatósági tag vagy egy igazgatósági s a czégjegyzésre feljogosított üzletigazgató áital jegyeztetik. Az igazgatóság fárado­zásaiért a tiszta jövedelemből 5°/o jutalékot kap. A társulati ügy­vezetést ellenőrzi a felügyelő-bizottság, mely 3 év tartamára válasz­tott 5 tagból áll. A felügyelő-bizottság jutalomdiját a rendes köz­gyűlés évenként előre állapítja meg. A rendes közgyűlés minden év martius havában tartatik meg, — rendkívüli közgyűlések az alap­szabályokban előirt esetekben hívhatók egybe. Minden részvény egy szavazatra jogosít, egy részvényes sem képviselhet azonban többet 10 szavazatnál. A közgyűlés határozatképes, ha az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjaival együtt legalább 15 részvényes jelen vau, s ha legalább 250 részvény letétetett, különben elnapoltatik, s új közgyűlés kivatik egybe, mely tekintet nélkül a megjelent részvényesek és a letett részvények számára, érvényesen határoz. Az igazgatóság köteles minden év végével a mérleget elké­szíteni, mely a felügyelő-bizottság által felülvizsgáltatván, annak jelentésével együtt a közgyűlés elé terjesztetik. A mérleg szerint mutatkozó tiszta jövedelemből mindenekelőtt fedezendők az elsőbbségi kötvények kamatai és törlesztési hányada, azután a részvények törlesztésére szükséges összeg. A fennmaradó üzleti fölöslegből, a mennyiben a közgyűlés másként nem intézkednék, 90%-ot kapnak a részvényesek, 5% a tartalékalap javára iratik, s 5°/o-ot nyernek jutalékul az igazgatóság tagjai. IIa a tartalékalap a részvénytöke 10°/o-át eléri, az esetre az évi hozzájárulás a közgyűlés által leszállítható, esetleg teljesen beszüntethető, de azonnal folyósítandó, mihelyt a tartalékalap a részvénytőke 10°/o-nál csekélyebb összegre leolvad. Az elsőbbségi kötvények és részvények a hatóságilag megállapított törlesztési terv szerint s nyilvános kisorsolás utján még az engedély tartama alatt törlesztendők, és pedig előbb az elsőbbségi, azután a

Next

/
Thumbnails
Contents