Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)
Közös vasutak - XIX. Magyar nyugoti vasút
Magyar nyugott vasut-társulat. 4?6Ö veszteségei, a részvények és elsőbbségi kötvények folyam-jegyzéseért járó dijak, végre az esetleges veszteségek és leltári levonások leszámítása után fennmaradó jövedelem a következőkre fordítandó : a) Mindenekelőtt az elsőbbségi kötvények 5% kamatainak és törlesztési hányadának fizetésére; b) a részvénytőke 5%-os kamatai és majdan az illető évben szükségelt törlesztési hányada fizetésére. Ha az érintett kamatok és törlesztési összegek lefizetése után az állam részéről biztositott jövedelmen felül még felesleg mutatkozik, ugyanaz c) felerészben azon előlegek visszatérítésére fordittatik, melyeket az állam az általa engedélyezett biztosítás folytán netán nyújtott; az esetleges maradék fele részéből pedig, a mennyiben ez a kormány által engedélyezett új kölcsönökre cső előlegek miatt rendelkezésre álland, d) legalább 10% a képezendő tartalékalapra fordittatik mindaddig, mig ezen alap a részvénytőke 10%-át meg nem haladja; e) egy további, a közgyűlés által meghatározandó hányad tiszteletdijképen az igazgatóságnak utalványoztatik, az ezután mutatkozó maradvány vógre /) az összes részvényesek között a részvények számarányához képest szétosztatván, a legközelebbi julius bó 1-én mint osztalék kifizettetik. A lejárat után öt év alatt föl nem vett osztalékok a társulat javára elévülnek. A vasúton kezdettől fogva elért üzlet-eredmények itt következnek : 1871. évben. (Forgalomban volt 1871. évi október bó 1-töl a györszombatbelyi 15*43 mrtfldnyi szakasz.) Üzleti bevétel: 98,088 frt 78kr. Üzleti kiadás : 118,350 frt 49 kr. Üzleti biánylat 20,261 frt 71 kr. 1872. évben. (Augusztus hó 6-án megnyílt a 6 mrtíld hosszú székesfeliérvár-veszprémi szakasz, szeptember bó 1-én a szombathelyhatárszéli szakasz 8*3 mrtfld, október hó 3-án a veszprém-kis-czelli szakasz 10*3 mrtfld., az év vógén forgalomban volt tehát összesen 40*020 mrtíld.) Üzleti bevétel: 520,011 frt 55 kr. Üzleti kiadás: 579,420 frt 65 kr. Üzleti fölösleg: 59,409 frt 10 kr. 1873. évben. (Május bó 1-éu megnyílt a pálya utolsó szakasza a határszéltől Gráczig, átlagos forgalmi hossz 46*46 mrtíld.) Üzleti bevétel: a magyar vonalon: 1.031,797 írt 50 kr., az osztrák vonalon: 216,731 frt 52 kr., az egész pályán: 1.248,529 frt 2 kr., naponként: 3420 frt 62 kr., pályamértföldeuként 26,873 frt 20 kr., vonatmértföldenkéut: 14 frt 54 kr. Üzleti kiadás: a magyar vonalon: 964,463 frt 83 kr., osztrák vonalon 200,958 frt 95 kr., az egész pályán 1.165,422 frt 78 kr., naponként 3192 frt 94 kr., pályamértföldenként 25,084 frt 43 kr., vonatmértföldenként 13 frt 57 kr. Üzleti fölösleg: a magyar vonalon 67,333 frt 67 kr., pályamértföldenként 1669 frt 59 kr., az osztrák vonalon 15,772 frt 57 kr., pályamértföldenként 2,573 frt 1 kr. Az egész vonalon 83,106 frt 24 kr., pályamértföldenként 1,788 frt 77 kr. A kiadások viszonya a bevételekhez a magyar vonalon: 93*47%, az osztrák vonalon 92*72°/o, az egész vonalon 93*34%. 1874. évben. (Forgalmi hossz 49*61 mrtfld.) Üzleti bevétel: a magyar vonalon 1.056,971 frt 82 la*., az osztrák vonalon 308,094 frt 12 kr., az egész pályán 1.365,065 frt 94 kr., naponként 3739 frt 90 kr., pályamértföldeuként 27,515 frt 94 kr., vonatmértföldenként 13 frt 79 kr.