Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)
Magyar vasutak - I. Alföld-fiumei vasút
10 Alföld-fiumei vasut-társulut. pálya hossza Nagyváradtól Eszékig az eszek-villányi szárnyvonallal együtt 51,711 mértföldben állapíttatott meg, véglegesen megliatároztatván egyúttal a társulati alaptőke is, mely az eredeti 37 milliónyi összegről 281,438 frttal s így 37.281,438 frtra emeltetett, — 14Ö7 db új részvény bocsáttatván ki a kormány engedélyével e töketöbblet beszerzése végett. — A kibocsátott új részvények átadattak az engedélyeseknek, kikkel az építkezésekre vonatkozólag a leszámolás már 1873. évben befejeztetett. E leszámolások, nevezetesen a n.-váradi, csabai és villányi közös pályaudvarokra, szegedi rendezési pályaudvarra, a kompátkelési partvágányokra, üzleti jármüvekre, s eszéki erődítési munkálatokra vonatkozók, a kormány részéről is helybenbagyatván, ebhez képest az engedélyesek követelése, — beleértve a tiszai Tahidnak végleges liiddal való kicserélésének költségét is, — 1873. évi deczember bó 31-én 1.100,545 frt 19 krt tett osztr. értékben. — 1872. évben a társulat Budapesten egy igazgatósági épületnek felépítését is megkezdette, mely épület 1874. évben teljesen elkészülvén, 260,000 frtba került. Ezen s a fennebb kimutatott 1.100,545 frt 19 kruyi összegnek fedezésére a bécsi ipar- és kereskedelmi hitelintézettel 1.400,000 frt erejéig kölcsönszerződés köttetvén, a szerződés szerint a hitelintézet a készpénzösszeget ezüst egyenértékben (al pari) bocsátotta a társulat rendelkezésére, kapván 50 éven át kamat és törlesztés fejében félévenként utólag a névleges összeg 6.55°/o-át. A kormány ezen feltételeket jóváhagyta s megengedte, hogy a kamatok és a törlesztési hányad, úgy mint más üzleti kiadások, az üzleti számlában fölvétessenek. Még mielőtt az engedély alapján a kötvények ez engedélyezett új kölcsönről kibocsáttattak volna, a társulat külön alkudozásba bocsátkozott a kormánynyal egy 600,000 frtnyi forgatmánytőke engedélyezése iránt, s tekintettel az engedély kinyerésének eshetőségére, a bécsi hitelintézetet arra birta, hogy a fennebbi 1.400,000 frtnyi kölcsönt ugyanazon feltételek alatt 2 millióra kiegészítse. — A kormány azonban e pénzmüveietet jóvá nem hagyta s csakis azt engedte meg, hogy valóságos 2 millió, vagyis névértékben 2.391,400 frtnyi összeg erejéig czimletek készíttessenek, s hogy az 572,619 frt. 85 kr, vagyis névértékben 684,800 frt összegnek megfelelő czimletek egyelőre ellcnzár alatt letétbe helyeztessenek. A bécsi hitelintézet az ügy ilyetén állásánál fogva ajánlatát visszavonta; a társulat mindazonáltal az 1875. évi május hó 18-áu tartott negyedik közgyűlésén e letétben őrzött czimletek legkedvezőbb értékesítésére az igazgatótanácsnak felhatalmazást adott. — Az 1.4-00,000 frtos kölcsönre nézve a kormány engedélyét később niódositandónak találta, nevezetesen 1.194,624 frt 65 kr. utáni kamatok és törlesztési hányadnak az üzleti számlábauj. felvételét fenntartván, a további 199,068 frt 60 krnak azonban csak előleges kölcsön vételét és pedig azon időpontig engedé meg, mig a törvényhozás az új beruházási kölcsön módozatait megállapítja.