Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)

Magyar vasutak - VI. Eperjes-tarnowi (magyar rész) vasút

Eperjes-tarnowi vasut-társulat. lot beváltástól kezdve a részvényesek által eddig élvezett évi 5°/o osz­talék leszállításának 4%-ra olykép felel meg, hogy még évenként 548 frt 41 kr. ezüstben rendelkezésre marad; ő) az eperjes—tarnowi magyarországi részvasut igazgatótanácsa egyidejűleg igazolta, miszerint a vasut épitési és felszerelési ügylete minden további kártalanítás nélkül lebouyolittatott, minélfogva az c vasut részére biztosított tiszta jövedelemnek a részvényesekre eső s ez idő szerint 5°/° évi osztaléknak megfelelő fentebb számjelzett része az épitési ügyletből folyólag teljesen érintetlenül és épségben marad; c) az eperjes—leluchowi vonalon 1875. év végéig felmerült üzleti hiánylatok ügye akkép rendeztetik, hogy az e czélra már eddig kiszol­gáltatott s netán még az üzleti zárszámadások eredményéhez képest pótlólag helyesbítendő s esetleg kiszolgáltatandó összegeket, később megállapítandó módon és kamatláb mellett ugyan, de csak az egye­sült társulat üzleti fölöslegéből fogja a kormány visszakövetelni; d) a kormány azon ígéretet teszi, hogy az 1874, illetőleg 1875 végéig terjedő zárszámadások végleges elintézését mindkét vasutra nézve a legrövidebb idő alatt fogja eszközölni; e) végre az eperjes—tarnowi magyarországi részvasut részvé­nyesei az egyesült társulat javára, de az állam biztosítási kötelezett­ségének érintése nélkül lemondanak az e vasut részére eredetileg biztosított tiszta jövedelemnek a már kibocsátott s még kibocsátható 2.869,783 frt 80 kr. részvénytőke V»°/o-jának megfelelő s 14,348 o. é. ezüst forintot és 92 krt tevő részéről, oly határozott feltétel alatt azon­ban, hogy ezen az á) pont alatti 548 frt 41 kr. maradványnyal 14,897 frt 33 krra kiegészítendő évjáradék első sorban az egyesült társulat netán ínég függőben lévő, vagy utóbb keletkezhető fedezet­len tartozásainak vagy koczkázatainak törlesztésére s egyátalábau az alább érintett osztalék-összeg megvédésére szolgáljon, s ebből folyólag a részvényesek közt leendő felosztásra tőkésített alak­ban egyátalábau ne, de mint járadék is csak akkor és csak azon részben legyen fordítható, mikor és a mely részben ezt a társulat vagyoni állása megengedi. Mely határozmány az egyesült társulat alapszabályaiba is fel­veendő. A felsorolt határozmányokból folyólag, a két társulat egybe­olvasztása akként történik, hogy az eperjes—tarnowi magyarországi részvasut részvényesei minden nyolcz darab egyenkint 200 o. é. ezüst forintról szóló s ez idő szerint évi 5% osztalékot jövedelmező részvény helyett a kassa—oderbergi vasuttársulatnak ugyancsak 200 o. é. ezüst forintról szóló kilencz darab oly részvényeit kapják cse­rébe, melyek a mindkét vasut részére biztosított tiszta jövedelem keretébe évi 4% osztalékot helyeznek kilátásba. Ennek folytán az egyesült társulat részvénytőkéje 22.641,000 frtban lesz megállapítandó, melyből 16,142 darab részvénynek meg­felelő 3.228,400 frt az eperjes-tarnowi magyarországi részvasut mái­kibocsátott s még bibocsátható részvényeinek kicserélésére esik. Minthogy pedig azon 358,616 2/iu o. é. ezüst forintot tevő név­értékű töketöbblet, melylyel ez utóbbi összeg az eperjes—tarnowi

Next

/
Thumbnails
Contents