Medveczki Ágnes: A millenniumi földalatti vasút (A Közlekedési Múzeum Közleményei 4. Budapest, 1975)
III. Forgalom és üzemi élet 1923-ig - Az első világháború és a Tanácsköztársaság kora
ként a földalatti vasútnál. A hiányt azonban így sem tudták teljesen pótolni, a rendelkezésre álló munkaerők leggazdaságosabb csoportosítása mellett is csökkenteni kellett a forgalmat, 1913-hoz képest közel 12%-kal kevesebb kocsikilométert teljesítettek. Az évi osztalék 5%-ról 4,5%-ra esett vissza. A háború második évében újabb női alkalmazottak munkába állításával sikerült a szükséges forgalmi személyzetet biztosítani, növelhették a forgalomban levő kocsik számát, elérték, hogy az utasszám az előző évhez képest több mint félmillióval nőtt. így az üzemi kiadásoknak a háború miatti szükségszerű emelkedése mellett is az osztalék ismét elérte az 5%-ot. 1916-ban is a forgalom nagymértékű emelkedéséből adódóan nőtt úgy a vasút bevétele (26,7%-kal), hogy az egyre nehezebb gazdasági helyzetben is az 5% mellett 2%-os felülosztalékot fizethettek részvényeseiknek. Az alkalmazottak életkörülményeinek szinten tartása érdekében 1916 karácsonyán fizetés rendezést hajtottak végre, ez évben több mint 22 ezer korona háborús pótlékot osztottak ki számukra. A földalatti kalauznők napi bére 2,50—2,80 K volt. A drágaság emelkedésével azonban a szerény juttatások nem tartottak lépést. A FJFVV Rt. igazgatóságának 1918 jún. 3-i ülésén a cégvezető bejelentette, hogy az alkalmazottak meghatalmazottaival tárgyaltak a háborús pótlékok összegéről, 1918 évre azt 168 840 K-ban állapították meg. Az összeg értékének érzékelhetőségére nézzünk meg néhány adatot a soha korábban el nem ért nagy utasforgalmat hozó 1917. évi üzletévről. 11 179 581 személyt szállítottak, a forgalmi bevétel 1 709 063 K 94 fillér volt; az üzemi kiadások 416 248 K 20 fillért tettek ki, drágasági pótlék és egyéb jóléti intézmény címen 101 875 K 83 fillért fizettek ki. A tiszta nyereség 506 132 K 50 fillér volt. Nyereséges volt az 1918 nov. 5-vel zárt üzleti évük is. 1918 nov. 6-án a földalatti vasutat is a Budapesti Egyesített Városi Vasút vette át a Magyar Nemzeti Tanács utasítására. A FJFVV Rt. a többi részvénytársasághoz hasonlóan, tudomásul vette az intézkedést, de fenntartotta jogát a kártérítéshez. A BEVV tarifarevíziót hajtott végre, vasúthálózatára 20 filléres vonal-, 10 filléres gyermekjegyet, a volt BKVT, BVVV, BUR és földalatti vasútra évrényes 30 filléres átszálló, 20 filléres gyermek átszálló jegyet vezetett be. A BEVV utasítást kapott, hogy az „alkalmazottak bér, fizetés, nyugdíj kérdéseit sürgetően" oldják meg és hogy a „legmodernebb és demokratikusabb elvek alapján" új szolgálati szabályzatokat léptessenek életbe. 83 Fentiek alapján már nov. 15-én szabályzatot adtak ki a betegállományban levő alkalmazottak fizetésének kiegészítésére. Az anyagi lehetőségek engedte mértékben rendezték a béreket, szabályozták a munkaidőt, biztosították a heti szabadnapot. A Tanácsköztársaság fennállásának rövid ideje alatt nagy gondot fordított Budapest közlekedésének rendezésére, a munkáskerületek bekapcsolására a közlekedési hálózatba. A földalatti vasút továbbfejlesztésének kérdése is ismét napirendre került, a BEVV kidolgozta a főváros gyorsvasút hálózati tervét, amely a meglevő közúti vasutak figyelembevételével földalatti és felszíni vasutak kombinációja volt. Öt fő és egy szárnyvonal alkotta volna a 84,64 km üzem hosszra tervezett gyorsvasút hálózatot. A földalatti vasútat a Városligettől a körvasúiig akarták meghosszabbítani. A Tanácsköztársaság megdöntését követően a BEVV változatlanul fővárosi kezelésben maradt, amíg a kormány 3233/1921. sz. M. E. rendeletével a vasutak egyesítését jog- és törvényellenesnek nem mondta ki és kezelésüket egy felszámoló bizottságra nem bízta. A földalatti villamos vasútat a részvénytársaság 1923 jan. 1-el kapta vissza, amikor az üzemet az akkor megalakuló BSZKRt-ra bízták üzemszerződés útján. 83. A FJFVV Rt. igazgatóságának évi jelentése 1914—1920; A FJFVV Rt. igazgatóságának 1917 ápr. 28-i, 1918 jún. 3-i, 1918 dec. 23-i ülésének jegyzőkönyvei FLT XI. 1516 C. 2. doboz; Vasúti és hajózási főfelügyelőség 14.122/1918 nov. 4-i leirata 4 Millenniumi Földalatti Vasút 49