Szekeres József: Ganz Ábrahám és a magyar közlekedési technika (A Közlekedési Múzeum Füzetei 3. Budapest, 1968)

III. Kéregöntésű kerékgyártás megkezdése

Vasban levő szénelem nagy része grafit alakjában kicsapódjon. A hűtés hosszabbítása azt eredményezi, hogy a vasból több szénelem válik ki por alakjában. A kiválás a fehérizzás és sárgaizzás folyamata között történik. Ettől kezdve egészen 100 °C lehűlésig a maradék szénelem a vas egy részével karbiddá egyesül, amely az öntvény szerkezetében hálószerűén oszlik szét. Az öntvénynek ezen a részén a vas szürke színű, a keménykéreggel sugarasan egybefonódott, és jó vasanyag felhasználása esetén eléggé lágy, törés ellen megfelelően rugalmas. Az öntési eljárás során tehát olyan gyártmány készült, melynek egy része acélkemény, más része pedig rugalmas. Ennek az eljárásnak kidolgozása és gyakorlati keresztülvitele hatalmas feladatot jelentett, és nagy erőfeszítést követelt. De ez még nem minden. Az egyszerű keregöntésű felület a nagy terhet gyorsan szállító vasúti kocsik kerekein hamar elkopott, ezért szükségesnek mutatkozott a kéreg keménységének különleges anyagok alkalmazásával való fokozott növelése. Ennek az eljárásnak a titkát fedezte fel Ganz. Az új eljárás lényeges részét képezte az öntvényforma falának antimoniumos anyaggal való bekenése, amely üvegkeménységű réteg képződését váltotta ki a kerék futófelületén. Arra vonatkozóan, hogy Ganz mikor fedezte fel a keregöntésű kerékgyártás általa kidolgozott új módszerét, megoszlanak a vélemények, sőt a megmaradt egykorú források is ellentmondásokat tartalmaznak. Két tény azonban vitathatatlan: az egyik, hogy az 1845. évi iparműkiállításon Ganz többek között a Középponti Vasúttársaság számára öntött gőzkocsikereket is kiállított (36). A másik egy átvételi jegyzőkönyv tanúsága, amely szerint 1846-ban több vasúti kocsikereket szállított (37). Az 1867. évi párizsi világkiállításon pedig egy 20 éve használatban levő keregöntésű kereket mutatott be (38). Feltehetőleg Ganz az 1840-es években kísérletezte ki a kéregöntés alkalmazását vasúti kocsikerekek gyártásánál, de valószínűnek látszik, hogy az antimoniumos megoldásra csak az 50-es évek kezdetén jött rá. Az európai ipart 15 évvel megelőzve fogott hozzá kitűnő minőségű kerekei gyártásához. Ezek minden tekintetben egyenértékűek voltak az amerikai készítményekkel, és messze felülmúlták a 60-as évek végén a nyugat-európai gyárakban készített kerekeket. Találmányával jelentékeny lépéssel járult hozzá a biztonságos, nagy teljesítőképességű vasúti közlekedés megteremtéséhez. Gyára nevét ismertté tette nemcsak a Monarchiában, hanem egész Európában, és egyúttal fontos szerepet játszott a magyar ipar jó hírnevének megteremtésében is. * * *