Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője (A Közlekedési Múzeum Füzetei 5., 1976)

X. Martin Lajos élete és egyéb munkássága 54

Alig egy esztendő múlva, 1872-ben meghívták a kolozsvári tudományegyetem felsőbb matematika tanszékének a vezetésére. A nagyobb anyagi lehetőségeket kínáló gyakorlati pálya helyett, a hajlamainak inkább megfelelő egyetemi tanárságot választotta. Negyedszázadon át volt az egyetem professzora. Tanszéke vezetése és egyetemi tisztségeinek ellátása mellett, élénk ismeretterjesztő munkát fejtett ki az Erdélyi Múzeumegylet keretében — amelynek alapító tagja volt —, vállalta továbbá az 1755-ben alapított, de elhanyagolt egyetemi „csillagda" újjászervezését és vezetését is. Munkásságának, eredményeinek értékét nem lehet annak a kérdésnek a mérlegén lemérni, hogy konstrukciói mennyiben voltak sikeresek, s hogy az általa szerkesztett repülőgép valóban felszállt-e, vagy csak kísérlet maradt. Kétségtelen, hogy a hozzá hasonló kísérletezők vitték és viszik ma is egyre tovább még a megoldatlannak látszó problémákat is a tökéletesedés útján, az idők végtelenségéig. Martin Lajos életműve jelentékeny, és fontos szakasza ennek a végtelenbe vivő útnak. Nem egy-két kísérlet eredményével mérhető le, hanem azzal a kitartó, fáradhatatlan és céltudatos erőkifejtéssel, amellyel a repülés eszméjét az elméletileg képzetlen, felvillanó ötletekkel ideig-óráig próbálkozó álmodozás szintjéről — szakmai kapcsolataiban és több vonatkozásban is — a tudományos kutatás síkjára terelte. Jelentőségének hangsúlyt ad az a körülmény, hogy nem csupán tudós matematikus, mechanikus és feltaláló, a repülés eszméjének úttörő megszállottja volt, hanem mindenekfölött élete java részében pedagógus, aki kiváló dialektikával, lényeglátással, nemzedékek hosszú sorát nevelte fél évszázadon át természettudományos gondolkodásra és kitartó munkára. Tanított mint iskolaszolga és mint katonatiszt, mint reáltanodái segédtanár és mint egyetemi professzor. Jelentős része van abban, hogy a kolozsvári tudományegyetem annyi haladó szellemű és természettudományosan képzett alkotó elmét adott „mindkét hazának", az egyetemes emberi kultúrának. Martin Lajos anyagi gondokkal küzdve, szegényen halt meg 1897. március hó 4-én. A koponya, amelyben annyi gondolat fogant, az agy, amely oly hűséggel munkálkodott a tudomány haladásán, Kolozsvárott, a házsongárdi evangélikus temető díszsírhelyének hantjai alatt porlad. Nem ő volt munkásságának haszonélvezője, de még leszármazói sem, hanem az őt követő nemzedékek hosszú sora. Az úttörő elődök munkásságát megbecsülő emlékezés az élő nemzedék etikai értékmérője és kötelessége. Ennek a kötelességnek teszünk eleget, amikor Martin Lajos professzor már-már elhalványuló vonásait felidézzük, s példaképül állítjuk magunk és utódaink elé. 57