A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: Új múzeumi létesítmény Keszthelyen (hintókiállítás, Helikon Kastélymúzeum) 207

További két, fő jellegzetességeiben azonos, nyitott, bőr féltetős hintó készült még a „ragasztott" technikával, ezek is „C" rugósak, de az egyikhez csak londiner padkát, míg a másikhoz kocsikísérő ülést rajzolt a tervező, s a felhúzott tetős ábrázolás további, de lényegtelen különbségeket is mutat (pl. az egyiken bőr féltetőn kinyúló esővédő rész van). Ezeket szintén gálahintóknak szánták, amire a vasalások, fémtartók öntvénydíszei mellett az elegáns vonalvezetés, a magasra épített kocsisülés, a hattyúnyakas nyújtó stb. utalnak. A színezés ismét sötétzöld. A további hintótervek (2 db fekete-zöld, címerdíszes, 1889 és 1 db 1890-re datált gálahintó) a szokásos oldalnézeti, úgynevezett ajánlati rajz formátumban készültek, de a stílusjegyek alapján ugyanaz a kéz tervezte és rajzolta mindegyiket (7. ábra). 7. ábra Nyitott „C" rugós hintó rajza A leltárkönyvi évszám, illetve a hátoldali dátumjelölés azonban a kutatás jelen fázisában csak feltételesen fogadható el. Annyit biztosra vehetünk, hogy a Festetics család részére készített egyedi tervezésű járművek dokumentumait őrzi a könyvtár, azonban a további beazonosításra csak a levéltári iratok átvizsgálásával van remény. Ebben az időszakban már az utód Festetics Tasziló (1850-1932) volt a család feje, s kezében egyesült Festetics György és Tasziló 1883-as halála után a birtok, így feltételezhető, hogy ő volt a megrendelő, annál is inkább, mert későbbi méltatói feljegyzik főúri, költekező életmódját, ami egyébként a 20. században már a család vagyoni hanyatlásához vezetett. A rajzok stílusa alapján az ismeretlen kocsigyártó cég a legjelesebbek közé tartozott, s a színes, lakkozott és a megrendelő ízlését eltalálni kívánó finom vonalú tervek anonim voltára valószínűleg az a magyarázat, hogy egyenesen a gyárból kerültek ki, vagy ami valószínűbb, hogy helyben készültek. Ezt támasztja alá a ragasztott változatok használata is. A könyvtári gyűjteményben őrzött fogatolt jármüvekre vonatkozó többi ábrázolás részben szintén a családi járműpark kiválasztásának, megrendelésének céljából kerülhetett a Festeticsek tulajdonába, majd a könyvtári anyagok közé. Kivételnek tekinthető a színezett litográfiák sorozata, melynek egyes darabjait ma is keretezve tárolják. Feltehetőleg az épület egyszerűbb szobáinak, folyosóinak vagy a kocsiszín, a nyerges szoba díszítésére használták a nem túl igényes nyomdatechnikával készített életképeket, amelyek azonban számunkra fontos információkat adnak a korabeli járműtípusokról, illetve használati körülményeikről. (Pl. a „Wiener Fuhrwerk"-ben van vadászkocsi, fiáker, postakocsi, landauer, társaskocsi, szán és úgynevezett Kalesche, sőt egy császári udvari kocsi is.) A kutatás jelenlegi állása szerint Magyarországon eredeti jármű nem maradt fenn a Festetics család tulajdonából, de a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratanyagból esetleg meg lehet állapítani, hogy mikor-mennyi kocsi, hintó állt a kocsiszín impozáns méretű termeiben (A levéltárról összeállított repertóriumokban -pl. Kállai István 1978-ban kiadott müvében - sajnos nem található egyértelmű utalás ezekre vonatkozólag). A kocsiház helyreállítását követően ezért nem volt más választás, mivel az eredeti funkció visszaidézése volt a cél. A berendezés, illetve kiállítási anyag kiválasztásánál, Ül. beszerzésénél, olyan fogatolt járműveket kellett összegyűjteni, melyek jellegüket tekintve korban, típusban, minőségben illettek az ország egyik legkiemelkedőbb műemlékeként gondozott főúri kastélyhoz, parkhoz és uradalomhoz. A megvalósítás jelenlegi formája - a közönség siker ellenére - azonban még számos problémát és kételyt ébreszt, elsősorban a fogatolt járművek múltját értő és őrző technikatörténészekben, hivatásos kocsigyártókban és amatőr kocsirajongókban, a hozzáértő gyűjtőkben, de még a restaurálással, felújítással foglalkozó szakemberekben is. 214