A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 123 - Soltész József: 200 éves Trevithick gőzmozdonya 193

atmoszféra kazánnyomással üzemelt. Amikor ezt James Watt meghallotta, bűnténynek nevezte a gép elkészítését és javasolta Trevithick fel akasztását. A gőzvontató próbáit 1801 karácsonyán tartották Camborne utcáin. A technikatörténetbe camborne-i közúti gőzmozdonyként vonult be, a helybeliek „Pöfögő ördög" nek vagy „Dick kapitány pöfögője"-ként hívták Trevithick beceneve után. A fáradt gőzt ugyanis a kéménybe vezették, ez adta a pöfögő hangot. Trevithick ezzel a megoldással eredetileg a kifúvó fáradt gőz éles hangját akarta csökkenteni, de később rájött, hogy a tüzet is éleszti a kéménybe vezetett gőzfúvó. A kazán túlsó végébe ágyazták a függőleges gőzhengert, a vezérlést a négyutas forgócsap oldotta meg a keresztfejről mozgatva. Az irányváltást a forgócsap karjához rögzített fogantyúval kézzel kellett elvégezni, ehhez a vezetőnek fejből kellett tudnia, hogy a kívánt irányhoz először melyik hengerfélbe kell gőzt engednie. Arra is vigyáznia kellett, hogy ne holtponton álljon meg a járművel, mivel az egyhengeres gépezet ebben az esetben nem indított. A függőleges gőzhenger dugattyúrúdjához egy széles keresztfej és két hajtórúd csatlakozott, amivel a jármű hátsó kerekeit forgattyúval hajtották. A kormányzást a forgóvázba foglalt első futókerékpár lábkallantyújának elfordításával lehetett végezni. A járművet Trevithick kisátmérőjű kerekekkel tervezte, a meredek utcák miatt. A közúti gőzmozdony érdekessége volt a kazán felett elhelyezett bőrből készült fújtató, amivel a tüzet élesztették. Ez azonban feleslegesnek bizonyult és Trevithick későbbi mozdonyainál már nem alkalmazta. A kazánt felszerelték tápszivattyúval, sőt előmelegítették a tápvizet a fáradt gőzvezetékre szerelt zárt csőben. A három napig tartó próbameneteken a közúti gőzmozdony jól szerepelt, a kormányzással volt csak probléma és az utak rossz állapotával. A harmadik napon a próbák befejeztével a gépet felügyelet nélkül hagyták és az leégett a fogadóval együtt, ahol Trevithick és barátai ünnepelték a sikeres próbamenetet. Trevithick 1802-ben újjáépítette a sikeres közúti gőzmozdonyt és hosszabb távú próbákat is tartott, jó minőségű utakon 16 km/h sebességet ért el. A hagyományőrző Trevithick Társaság a 200 éves évfordulóra 2001-ben elkészítette a gőzvontató M=l:l méretarányú működőképes másolatát és Camborne utcáin ünnepély keretében végig pöfögtek az eredeti útvonalon (7. ábra). 7. ábra Trevithick 180l-es közúti gőzmozdonyának 2001-ben készült működőképes másolata Fotó: KM Archívum Trevithick 1802-ben Andrew Viviannal közösen szabadalmaztatta a nagynyomású gőzgépet, a közúti és a vasúti alkalmazásra is kitérve

6 (8. ábra) A szabadalmi rajzon két stabil gőzgépnek és egy nagykerekű gőzkocsi részletrajzait láthatjuk. A szabadalmi rajz alapján készítette Trevithick a híres londoni gőzkocsiját, amit 1803-ban mutattak be Andrew Viviannal közösen London utcáin. A vízszintes utcákra Trevithick egy 2,4 m átmérőjű hajtott kerekes hintó formájú gőzkocsit tervezett, aminek rugózott szekrényében 10 utast is lehetett szállítani. A háromkerekű kocsi meghajtását egy kisméretű kazánnal ellátott fekvőhengeres nagynyomású gőzgép végezte fogaskerék áttétellel. A gőzkocsit ketten irányították, hátul a gépész fűtötte a kazánt és kezelte a gőzgépet elől pedig a vezető kormányozta a járművet. A londoni bemutatók sikeresek voltak, de végül nem kaptak megrendelést újabb gőzkocsira mivel gazdaságtalannak tartották az üzemét. Később stabil gőzgépként használták fel a kazánt és a gépezetet. Trevithick londoni gőzkocsijáról Terence Cuneo készített élethű rekonstrukciós festményt (9.ábra). 6 A szabadalmi rajzot Francis Trevithick közli hivatkozott művében. I.kötet 129.oldal 198