A Közlekedési Múzeum Évkönyve 13. 2001-2002 (2003)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 149 - Szabó Attila: Endresz György (1893-1932) 217

ről, köztük Endresz Györgyről nevezzenek el újra közterületet Budapesten. A névadás apropója az óceánrepülés közelgő 50 éves évfordulója lett volna. A válaszban a következőket olvashatjuk: „Endresz Györgyről a felszabadulás előtt 1932­ben öt utcát, illetve teret neveztek el Budapesten, a mai XII., XIV., XVIII., XIX. és XX. kerületekben. A Fővárosi Tanács VB 1953. december 3-án vala­mennyi Endresz Györgyről elnevezett utca nevét megváltoztatta. Akiről már volt utca elnevezve és rendszerünk azt megváltoztatta, újra nem kaphat utcát". 1981. június 19-én, az óceánrepülés emlékkiállí­tása megnyitóján az MHSZ és a Közlekedési Mú­zeum közös sajtótájékoztatót tartott. Az egyik résztvevő újságíró szerint „a területi revízióra éhes Horthy-Magyarország urai a repülést az ir­redenta propaganda szolgálatába állították". A kipattanó, csaknem botrányhoz vezető szócsata következményeként az MHSZ vezetősége a terve­zett programok egy részét törölte, és a megtartott rendezvények légkörét is „a megfélemlített vissza­fogottság jellemezte ". Azt viszont nem tudták megakadályozni, hogy a magyar sportrepülők által készíttetett emlékművet felavassák az egykori kényszerleszállás területén, Bicske és Szár községek határában (14. ábra). A vörös színű (süttői márvány) kőtömb fehér már­ványtábláján ez olvasható: 14. A bicskei helyszínen felavatott emlékoszlopot Vaszkó Ákos leplezte le 1981-ben „ Ezen a területen ért földet Endresz György és Magyar Sándor az óceán átrepülése után 1931. július 16-án. A magyar sportrepülök, 1981". A kis oszlop a tengerentúli járatokat teljesítő MALÉV-pilóták számára minden esztendőben, a hivatalos rendezvények alkalmával pedig a „kerek" évfordulók során szolgál a megemlé­kezések színhelyéül. Felújítása 2001-ben, má­sok mellett a Közlekedési Múzeum kezdemé­nyezésére, az óceánrepülés 70-ik évfordulója alkalmából a területen rendezett megemlékezés és repülőnap alkalmával történt meg (15. ábra). Az eseményre - amiként a repülési múzeu­munkban bemutatott emlékkiállításra is - a Mil­lenniumi Ünnepségsorozaton belül került sor, a Millenniumi Kormánybiztos Hivatala támoga­tásával. A rendszerváltozást követően társadalmi kezde­ményezésre neveztek el a fővárosban Endresz Györgyről újra utcát, a XIX. kerületben Kispesten, az Újtemető mellett. Magyarországon a következő 15. ábra Megemlékezés a bicskei emlékműnél, 2001 július 14-én városok közterületei emlékeztetik az utókort a tragikus véget ért magyar óceánrepülő pilótára Endresz Györgyre: Békéscsaba, Eger, Fonyód, Miskolc, Pécs. Az utcaneveken és a bicskei em­lékkő vön túl az 1992. október 26-án Magyaror­szág római nagykövetségének kertjében Raffay Ernő honvédelmi államtitkár által felavatott (az ötvenes években elpusztított emléktábla máso­lata) márványtáblát említhetjük (16. ábra). 229

Next

/
Thumbnails
Contents